Privát szféra

2020.02.18. 06:00

Ezzel a készülékkel megakadályozható a magánbeszélgetések felvétele

Nem csak politikusnak, cégvezetőnek, hanem egy magánembernek is kellemetlen lehet, ha titokban mobillal rögzítik a beszédét.

Forrás: Shutterstock

Ezért lehet sokak számára érdekes a mikrofonblokkoló karkötő, amit a Chicagói Egyetem kutatói fejlesztettek. A magánszféra védelmére kitalált eszköze, a „Bracelet of Silence” néven nevű karkötő lehetetleníti – blokkolhatja – a bizalmas beszélgetések felvételét.

A megoldás rendkívül egyszerű: a karkötő 24 beépített hangszórón keresztül ultrahangot, azaz nagyfrekvenciás hanghullámot bocsát ki. Ez a frekvenciatartomány emberi füllel egyáltalán nem hallható, nem zavaró, de a mikrofonok felveszik. A kütyü által kiadott hang intenzív, statikus jellegű zajként jelenik meg a mikrofonban és elnyomja a felvételkor a beszélgetés frekvenciáit – írja az Origo.

Az összes mikrofonnal képes kibabrálni, könnyen lehet tömegesen gyártani, s akár 20 dollárért is piacra tudják dobni.

A kutatók nem tértek ki rá, hogy hatástalanítható-e valamilyen módon ez a védelem.

Végül is minden kijátszható: a mikrofonok áttervezésével talán érzéketlenné tehetők az ultrahangra, plusz esetleg valamiféle magas frekvenciákat blokkoló zajszűrővel is megakadályozható lehet a jel mikrofonba való bejutása.

Addig is a rögzítések elől védettek lesznek a másra nem tartozó magánbeszélgetések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!