Patthelyzet

2020.09.14. 09:59

Kiszivárgott, ki veheti meg a TikTokot

A kitiltás miatt kényszerül a kínai tulajdonos az amerikai üzemeltetés eladására.

Forrás: Shutterstock

Az eddig szinte csak üzleti fejlesztésekkel foglalkozó, ezen a pályán idegenül mozgó Oracle amerikai szoftverfejlesztőt választotta partnernek a TikTok tulajdonosa, a ByteDance kínai vállalatcsoport.

A hírt egy, „az ügyet jól ismerő személy” dobta be a sajtóba, miután a vetélytárs Microsoft vasárnap éjjel bejelentette, hogy a kínai cégcsoport elutasította rivális ajánlatukat.

A ByteDance azóta folytatott tárgyalásokat a világszerte 2,2 milliárd felhasználóval rendelkező TikTok amerikai üzemeltetési jogának eladásáról, amióta Donald Trump amerikai elnök augusztusban nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kilátásba helyezte, hogy

betiltja a népszerű applikáció amerikai működését, ha azt nem adják el egy amerikai cégnek.

Az Oracle-lel kötött megállapodás nem eladás formáját ölti majd, hanem egyfajta struktúraváltásét. Az Oracle a kínai vállalatcsoport technológiai partnereként vesz majd részt az üzletben, és a TikTok amerikai felhasználóinak adatait fogja kezelni – tette hozzá a forrás, akire hivatkozva a Wall Street Journal című üzleti lap és a CNBC amerikai televíziós lánc is beszámolt a megállapodásról.

A forrás azt nem árulta el, hogy a TikTok amerikai üzemeltetésében a továbbiakban mekkora tulajdoni része lesz a ByteDance-nek és befektetőinek.

A megállapodást még az amerikai és a kínai kormánynak is jóvá kell hagynia,

s egyelőre nem tudni, hogy Trump, aki azt akarta, hogy a TikTok többségi tulajdona egy amerikai technológiai cég kezébe kerüljön, áldását adja-e a tervezett megállapodásra.

Előzőleg Kína gördített akadályt az eladás elé azzal, hogy augusztus végén új szabályozást léptetett életbe, amelynek értelmében „adatelemzés alapján személyre szabott IT-technológiát” csak a kormány engedélyével lehet külföldre eladni.

A Fehér Ház kész megvizsgálni a héten azt a megállapodás-tervezetet, közölte Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!