Otthoni munka

2020.09.15. 06:00

Magabiztosan nem tudjuk, hogy mit nem tudunk

Egy felmérésből kiderült, hogy az otthon dolgozók többsége „magabiztosan” követi el a biztonsági hibák 90%-át.

Forrás: Shutterstock

A Kaspersky és az Area9 távmunkával foglakozó ingyenes biztonságtudatossági tréningjének résztvevői 66%-ban helyes válaszokat adtak a feltett kérdésekre.

Amikor azonban a tévedtek, akkor is többnyire biztosnak hitték, hogy rendelkeznek a szükséges ismeretekkel.

A legnehezebb tanulási célnak a virtuális gépek és a frissítések bizonyultak, valamint annak megindokolása, hogy miért kellene az embereknek a vállalati erőforrásokat használniuk akkor is, ha nem az irodában dolgoznak.

A koronavírus-világjárvány következtében az idén tavasszal sok cég állt át távmunkára. Ez a változás többféle módon is hatott a vállalati biztonságra, többek között megnövekedett számú webalapú támadás, a koronavírus témájához kapcsolódó adathalászat, valamint fokozottabb árnyékinformatika-használat formájában. Hogy segítséget nyújtson a vállalkozásoknak a dolgozóik informatikai készségeinek fejlesztésében, a Kaspersky az Area9-cel összefogva 2020 áprilisában egy, a biztonságos távtevékenységek alapjaival foglalkozó adaptív tanfolyammal rukkolt elő az otthoni munkavégzésre átállók számára.

A tanfolyamot elvégzők névtelenített eredményeinek elemzése feltárta, hogy a dolgozók hajlamosak túlbecsülni a kiberbiztonsági alapismereteik szintjét. Az esetek 90%-ában, amikor rosszul válaszoltak egy kérdésre, az adott válasszal kapcsolatos érzéseiket a „tudom” vagy az „azt hiszem, tudom” állítással értékelték. Minderre egy adaptív tanulási módszertan derített fényt, amelynek keretében arra kérték a tanulókat, hogy mérjék fel a válaszok kapcsán érzett magabiztosságuk szintjét, illetve válaszolják meg a tesztkérdéseket.

A tanulmány a legnehezebb tanulási célkitűzéseket is meghatározta – a tanulók számára az bizonyult a legnehezebbnek, hogy megindokolják, milyen előnyökkel jár a virtuális gépek használata. Ebben a témakörben az adott válaszok 60%-a volt rossz, és a válaszadók 90%-a a „nem tudatos inkompetencia” kategóriába került. Ez azt jelenti, hogy a téves választ adó tanulók biztosak voltak abban, hogy a jó választ vagy opciót választották.

Azoknál a kérdéseknél, amelyek arra kérdeztek rá, hogy miért kell az alkalmazottaknak a vállalati informatikai erőforrásokat (pl. levelező és üzenetküldő szolgáltatásokat vagy felhőalapú tárhelyet) használni az otthoni munkavégzés során, a válaszok több mint a fele (52%-a) volt helytelen. Az esetek 88%-ában a távmunkában dolgozók úgy hitték, hogy helyesen válaszoltak a kérdésre. Szinte ugyanilyen arányban (50%) követtek el hibát akkor is, amikor a szoftverfrissítések telepítésével kapcsolatos kérdést válaszolták meg. Ebben az esetben a rossz választ adók elsöprő többsége, 92% gondolta úgy, hogy rendelkezik a szükséges készséggel.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!