Megmutatjuk

2020.10.21. 12:30

„Karnyújtásnyira” közelítette meg az amerikai űrszonda az aszteroidát

Az Osiris-Rex űrszondának terv szerint sikerült becserkésznie a Bennu aszteroida felszínét.

Forrás: Shutterstock

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Osiris-Rex nevű űrszondájának közép-európai idő szerint kedden éjfél körül terv szerint sikerült megközelítenie a Bennu aszteroida felszínét, hogy talajmintát gyűjtsön be róla, és azt majd visszahozza a Földre.

The back-away burn is complete 🛑✅ I'm now moving to a safe distance away from Bennu. pic.twitter.com/bXk2ufSneS

Hogy sikerült-e a mintavétel, csak néhány nap múlva derül ki – közölte a NASA.

Az Egyesült Államok először kísérelt meg mintát begyűjteni egy aszteroida felszínéről, és az volt a terv, hogy legalább 60 grammnyi – de akár két kilogrammnyi – anyagot begyűjt kedden. A Bennut 1999-ben fedezték fel, és

kutatók szerint olyan építőköveket őrizhet a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulásának idejéből, amelyek magyarázatot adhatnak a földi élet kialakulásának módjára.

A szondát 2016-ban bocsátották fel, és 2018-ban állt rá a 750 méter sugarú keringési pályára az 510 méter átmérőjű aszteroida körül. A Bennu a Földéhez hasonló távolságban, de más pályán kering a Nap körül.

A mintavételt többször elpróbálta az űrszonda, és most közelítette meg az aszteroidát a legjobban.

Nem szállt le a felszínére, csak annyira került közel hozzá, hogy 3,4 méter hosszú karja nitrogéngázt kifújva felverje az égitest porát, és be tudjon gyűjteni valamennyit a talajból.

Maga a begyűjtés 5-10 másodpercig tartott, és az űrszondának vissza kellett térnie keringési pályájára. Azért nem bizonyos, hogy sikerült a mintavétel, mert ennek lehettek akadályai.

A mintavétel sikeressége szerdán kiderülhet, a minta mennyisége pedig körülbelül tíz nap múlva. Mindenesetre, ha nem sikerült begyűjteni a minimálisan megszabott anyagmennyiséget, akkor a szonda később, legfeljebb kétszer próbálkozhat, és 2023-ban visszatér a Földre a mintákkal.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!