Pazar látvány

2020.10.13. 18:00

Kipróbáltuk: nagyon ott van a Huawei új okosórája

Magasra tette a lécet a gyártó a szeptemberben elővillantott Watch GT 2 Pro-val.

Forrás: Shutterstock

A Huawei vette a tavaly év végén piacra dobott – sikeres – GT 2-t, s most megújította kizárólag prémium anyagokból, valamint kibővítette további funkciókkal: ez lett a Pro változat. A manővert úgy kellett végrehajtani, hogy az óra sportos, de azért elegáns maradjon, és továbbra is sokáig bírja egyetlen töltéssel.

Ami az eleganciát illeti:

a készülékház titániumból, a kijelző karcoknak ellenálló zafírból, a hátlap pedig kerámiabevonattal készült.

A készülék amúgy Bluetooth-szal gyorsan és jól csatlakozik bármilyen operációs rendszerű telefonhoz, akár Androidhoz, akár iPhone-hoz.

Nehéz elképzelni női csuklón: miként általában az okosórákat, ezt szintén inkább férfiakra tervezték. Elsőre a 82 grammos súlya is tekintélyes: könnyű fitnesz karpántok után kell hozzá pár nap, míg természetessé válik a viselete.

Az okosórák mai kínálatában többnyire kétféle megoldással találkozhatunk: az egyik sokoldalúan testre szabható, ám gyorsan merül, s rendszeresen tölthetjük; a másik esetében tudomásul kell venni a zárt(abb) gyári elgondolást, viszont lenyűgöző üzemidőket produkál. A GT 2 Pro mindkét mezőnyben indul, de inkább a másodikban győz:

átlagos felhasználói szokásokkal két hétig is bírja a gyűrődést, míg a vezeték nélküli töltőre kell cuppantani.

(Cuppantani majdnem szó szerint, mert a kis kerek töltőre mágnesesen feszül rá az óra.)

A két hét persze normális használattal értendő: mi mindent, éjjel-nappal bekapcsolva hagytunk, közük az óra Allways On kijelző funkcióját – mondván, hogy milyen jól néz ki. Erre az óra rögtön közli, hogy ez az ötlet „felezi az akkumulátor üzemidejét”.

Különösebb értelme az AOD-nak nincs, hiszen a kar emelésére a készülék azonnal, csalhatatlanul bevillantja a mintegy kétszáz számlap közül kiválasztottat, de így a kütyü állandó kijelzővel a kart lelógatva, póló alól kikandikálva is nagyon órának néz ki. Amúgy nem hagyja magát, és spórolja a szuflát: csuklóról levéve, s asztalon pihentetve hamar észbe kap és azért is kikapcsol, átmegy takarékosba.

Realista felhasználók – nem beszélve az üzemidő-huszárokról – nem használnak AOD-ot, s így elérik a két hetet egy töltéssel, mi azonban folyamatosan nyomkodtuk. És ha félpercenként rápillantunk, hogy jelezze, az edzés tartósan fölötte van-e a zsírégetésnek az aerob tartományban, de mégsem állt be túl sokáig a mozgásunk az anaerob fázisba, akkor bizony az örökös kijelző-nézegetéstől akár négy-öt napos üzemidőig le lehet vinni az idejét.

Az akkuja folyamatos szekálással, állandó GPS használattal nekünk egy óra alatt túrákon 1%-ot merült.

Néznivaló azért akad rajta bőven:

a szívritmuson kívül méri az SpO2-t (véroxigén-szaturáció), a kalóriát, a stressz-szintet, az alvási fázisokat, a légnyomást, beszámol az időjárásról. Ellátták mikrofonnal és hangszóróval,

így hívás esetén nem kell előhalászni a zseb mélyéről a mobilt, hanem kihangosítva telefonálhatunk vele. Utcán, vagy más nyilvános helyen persze elég furcsa látványt nyújt egy órával társalogni, de edzés, mondjuk erdei futás közben igen jól jöhet a funkció. Az edzést folyamatosan kommentáló hangos személyi edzőt szintén csak magányos pillanatokban érdemes hallgatni, ha el akarjuk kerülni a sokatmondó pillantásokat.

Nem mellesleg az óra bő 2GB szabad tárhelyet kínál a zenéknek, amiket edzés közben lejátszhatunk vele.

A megjelenő értesítések a látványos Amoled kijelzőn tekinthetők meg, de csak megtekinthetők, válaszolni nem lehet rájuk. Ahogyan nem engedi meg a készülék zárt, LiteOS operációs rendszere azt sem, hogy a számtalan kijelző-változaton áthelyezzük az adatok megjelenítését: amin mondjuk a lépésszám megjelenítése felül van, azon felül is marad.

Kérdés persze, hogy mit tudnánk még kitalálni az adott, összesen 96 edzéstípuson kívül, melyek közé ezúttal bekerültek olyan új sportágak, mint a síelés, a snowboard, meg a golfozás. A beépített személyi edző 44 különböző testhelyzetet animál 12 edzésmódhoz.

Meglepő ötlet, hogy a GPS mintegy mentő funkcióként nagyon egyszerű navigációt is kínál,

ha messze eltávolodtunk volna az edzés, kirándulás kiindulópontjától. A navi csak ekkor érhető el a kijelzőn.

A fotón látható, meglehetősen egyszerű, kétdimenziós iránymutatással szolgál, hogy merre keressük a visszavezető utat – de persze van az az erdő, van az a sötét, amiben jól jöhet ez az iránymutatás.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!