Hosszú Menetelés

2021.03.05. 11:58

Kína űrállomást épít: kiválasztották az űrhajósokat

Megvannak a kínai űrállomás kiépítésében közreműködő asztronauták, felkészítésük már meg is kezdődött.

Forrás: CMSA

A hírt ma adta ki a Hszinhua hírügynökség a Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Ügynökség, China Manned Space Agency, CMSA közlésére hivatkozva.

Az ügynökség arról számolt be, hogy az űrállomás kiépítése a döntő fontosságú szakaszba lépett.

Idén több űrmissziót is terveznek: felküldik az űrállomás főelemét, majd a rakományt, harmadik lépésként pedig emberes űrrepülést hajtanak végre.

A tervek szerint a kínai űrállomás 2022-re készülhet el. A kiépítés ideje alatt négy-négy legénységet, illetve rakományt szállító űrhajót indítanak útnak.

Az űrállomás központi elemét az év első felében tervezik felküldeni, a modult szállító Hosszú Menetelés-5B Y2 típusú rakétát már elszállították a dél-kínai Hajnan tartományban található Vencsang rakétakilövő bázisra.

Az állandó űrállomás kiépítése mellett a kínai űrkutatási program részeként

jelenleg zajlik egy kínai Mars-misszió is.

A Tienven-1 nevű kínai marsszonda a Hszinhua csütörtöki jelentése szerint májusban vagy júniusban landolhat a vörös bolygón. A kínai űrszonda sikeres landolásával Kína a második ország lehet az Egyesült Államok után, amely űreszközt juttat a Marsra. A NASA Perseverance marsjárója február 18-án landolt.

Kína további tervei között szerepel továbbá egy legénységet szállító űrhajó küldése a Holdra, és ott egy állandó kutatóbázis kialakítása.

Borítóképünk illusztráció: Wang Yaping, Kína második női űrhajósa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!