Fennakadások, leállások

2021.07.29. 09:37

Magyarországot is kellemetlenül érinti a globális chiphiány

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az európai kormányoknak, ha azt szeretnék, hogy jelentős kapacitással rendelkező chipgyártó építsen gyárat a területükön – nyilatkozta az Intel európai leányvállalatának vezetője. A helyzet komoly, hétről hétre újabb autógyárban jelentenek be leállást, és nincsen másként ez Magyarországon sem.

Jámbor Gyula

Forrás: Shutterstock

A félvezetők hiánya világszerte komoly problémát jelent, így az erős autóiparral rendelkező Németországban is mindennapi feladat az alkatrészek utánpótlásának megszervezése. Éppen ezért keltett nagy figyelmet a hír, hogy

a világ legnagyobb chipgyártója, a tajvani TSMC új gyár építését fontolgatja Németországban.

Hasonlóképpen új üzem építését vizsgálják Japánban is, mondta Mark Liu vezérigazgató a cég éves közgyűlésén – tette közzé az AutomobilWoche.de. Ha a tervek megvalósulnak, a TSMC arra törekszik, hogy megossza a költségeket az ügyfelekkel vagy a befogadó országokkal. A chipekből jelenleg több iparágban is hiány alakult ki, többek között azért, mert a kereslet a pandémia és a lezárások miatt növekedett, ez pedig további lendületet adott a világ digitalizálásának.

A chipellátás hosszú távú biztosítása érdekében az olyan régiók, mint az EU és az egyes államok egyre inkább a hazai termelés ösztönzésére törekszenek. Az Intel chipgyártó cég például nemrégiben bejelentette, hogy állami támogatásról tárgyaltak a német kormányzattal. Christin Eisenschmid, a német leányvállalat igazgatója azt hangsúlyozta, hogy

olyan gazdasági környezetre van szükség, amely lehetővé teszi a versenyképes termelést Európában. Nem lényegtelen szempont, hogy Európa versenyképességét a chipgyártók Ázsiához mérik, ahol például akár negyven százalékkal olcsóbb lehet a termelés. Ennek nagy része olyan támogatásokból származik, amelyek hosszú évek óta a kormányok iparfejlesztési stratégiájának részét képezik – írja a Magyar Nemzet.

– Hasonló finanszírozási politika elengedhetetlen ahhoz, hogy több félvezetőt gyárthassunk itt Európában – jelentette ki Eisenschmid.

– Az ügyfelek támogatják globális terjeszkedésünket. Ugyanakkor nagyon óvatosan fogunk mozogni – mondta Mark Liu, a TSMC vezérigazgatója a Reuters.com tudósítása szerint. Felhívta rá a figyelmet, hogy akkor tudnak belépni egy piacra, ha a vállalat ügyfelei hozzájárulnak a gyártás költségeinek megosztásához.

A TSMC idén bejelentette, hogy a következő három évben százmilliárd dollárt fektet be a kapacitás növelése érdekében.

Az alkatrészhiány világszerte leállásokhoz vezetett az autógyárakban. Így történt ez Magyarországon is. Miként a Magyar Nemzet is beszámolt róla,

alkatrészhiány miatt három hétre ismét leállt a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban.

A 30., 31. és a 32. hetet érintő (amely augusztus 15-ig tart) termelési szünet idejét karbantartási tevékenységekre, illetve az új modell sorozatgyártásának előkészületeire használják fel. Idén januárban, majd áprilisban már volt egy-egy termelésleállás Kecskeméten, a globális csiphiány miatt pedig június közepén rövidített munkaidőt vezetett be a rastatti és brémai Mercedes-Benz-üzemekben a Daimler. Június második felében

az Audi járműgyárának nagy részében szünetelt a termelés.

A vállalat közlése szerint amíg a hiányhelyzetet nem sikerül megoldani, addig a Volkswagen-konszern legtöbb termelő telephelyét érinti a korlátozás.

A félvezetők hiánya az esztergomi Suzuki-gyárban is fennakadásokat okozott. Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki operatív igazgatója elmondta, az idei évben a csiphiány miatt eddig még nem kellett leállítani a termelést. Voltak azonban olyan pillanatok, amikor egy napon múlott, hogy beérkezzenek az alkatrészek. A Suzuki tevékenységet továbbra is nagymértékben befolyásolja a globális félvezetőhiány alakulása. Ennek hatására a Suzuki beszerzési osztálya gyakorlatilag csipbeszerzésre állt át. Jelenleg

azt látják a Suzukinál, hogy még a harmadik negyedévben is velünk maradhat a globális félvezetőhiány, így nem zárható ki a jövőbeni termeléskiesés kockázata.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!