A világ negyedik gyártója

2022.02.18. 10:22

A magyar piacon is nőttek a Hisense tévéeladásai

27,2 milliárd dolláros árbevétellel zárta a 2021-es évet a Hisense, amely 33 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

A cég továbbra is Kínában a legnépszerűbb, ugyanakkor nemzetközi szinten is komoly befolyásra tett szert, 2021-ben a Kínán kívüli piacokról származó bevétele a teljes forgalma 42 százalékát tette ki. Magyarországon a márka tavaly már 3,9 százalékos piaci részesedést tudhatott magáénak, és több mint 300 százalékkal növelte a tévéeladásait 2020-hoz képest.

Bár a pandémiás helyzet globális szinten is lassította a háztartásigép- és a tévéeladásokat, a Hisense 2021-ben minden termékkategóriában a trendeknek ellentmondva tudott növekedni.

Egyre nagyobb tér az európai piacon

A Hisense az anyaországon kívül is növekedésre tudott szert tenni, amelyben nagy szerepe volt a 2016-os és 2020-as UEFA Európa-bajnokság szponzorációjának. Az Ipsos kutatásából kiderült, hogy a vállalat szponzorációs együttműködései 11 százalékos ismertségnövekedést hoztak a brandnek a Kínán kívüli országokban és Európában.

Míg az Egyesült Királyságban 64 százalékkal, Olaszországban 82 százalékkal, a német és a francia piacokon több mint 90 százalékkal több készüléket értékesített a vállalat 2021-ben. A külföldi piacok forgalmainak aránya pedig meghaladta a cég teljes bevételének 42 százalékát.

Népszerűek az XXL kijelzők

A márka nevét a hazai boltokban is egyre inkább keresik, különösen a tavaly bevezetett, óriás kijelzős lézertévék óta, amelyek világszerte népszerűek. Ugyan a hazai tévépiac eladásai 16,2 százalékkal visszaestek 2021-ben, forgalomban mégis 2,8 százalékos emelkedést tapasztaltak a gyártók.

Ez egyrészt a nagyméretű kijelzők (65 col és afeletti méretek) népszerűségével magyarázható, ugyanakkor az alkatrészek, valamint a logisztikai költségek dinamikus növekedése is jelentősen hozzájárult a készülékárak emelkedéséhez. Idehaza a legnagyobb sikert a QLED- és az OLED-készülékek megjelenése hozta a vállalatnak.

A Hisense, amely a világ negyedik legnagyobb tévégyártó vállalata jelenleg 55 tengerentúli irodával, 20 K+F központtal és 29 ipari övezettel, valamint gyártási központtal rendelkezik világszerte. A cég 2022-re további növekedést jósol az értékesítésében: az éves tervezett árbevétel a terveik szerint 21,66 százalékkal nő majd 2021-hez képest.

Borítóképünkön a Hisense

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!