Sokadik fordulat

2022.05.13. 14:37

Igen? Nem? Vagy mégsem? Musk tánca a Twitterrel

Elon Musk milliárdos befektető pénteken bejelentette, hogy „ideiglenesen felfüggeszti” a Twitter felvásárlását, miután egyelőre nem sikerült a platform vezetőségével megegyezésre jutni a hamis felhasználói fiókok és a kéretlen levélszeméttel kapcsolatos szabályokról.

A világ leggazdagabb emberének számító Musk Twitter-üzenetében közölte, hogy az üzletet mindaddig felfüggesztik, amíg nem teszik elérhetővé azokat a számításokat, melyek alátámasztják a cég állítását, miszerint a hamis és levélszemetet terjesztő fiókok a mikroblog körülbelül 93 millió felhasználójának kevesebb mint öt százalékát érinti.

Korábban hangsúlyozta, hogy csak ritka esetekben szabadna törölni a felhasználói fiókokat, ha például kéretlen levélszemetet terjesztenek. Mint mondta, az illegális, vagy destruktív tartalmú bejegyzéseket ugyanakkor törölni, illetve láthatatlanná kell tenni, a fiókokat azonban nem szabadna végérvényesen törölni. Mindemellett a Twittert olyan digitális köztérhez hasonlította, „ahol az emberiség jövője szempontjából létfontosságú kérdésekről vitatkoznak”.

Egyelőre nem tudni, hogy a vitás kérdések miatt meghiúsul-e a megállapodás – teszi hozzá az AP hírügynökség.

A Twitter vezetősége – amely egyelőre nem reagált Musk pénteki bejelentésére – április végén fogadta el az amerikai üzletember mintegy 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát.

Musk a felvásárlást azzal magyarázta, hogy a közösségi hálózatot „a szólásszabadság platformjává” kívánja tenni szerte a világon. Az üzletember április elején vásárolta be magát meglepetésszerűen legnagyobb részvényesként a Twitterbe, s azóta az ügylet megannyi kiszámíthatatlan fordulatot vett.

Borítóképünkön Elon Musk a Met-gálán (AFP)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában