A közeli világűr elérésére

2022.05.05. 18:00

Újabb „Űrbatyut” indít szombaton egy hazai csillagászati egyesület

Ismét magaslégköri ballonszondát indít útjára a közeli világűr elérésére a Bakonyi Csillagászati Egyesület és a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület. Az Űrbatyut szombaton, a Celldömölk melletti Ság-hegy kialudt vulkáni kráteréből engedik útjára.

Az Űrbatyu, amelynek indítási eseményére külön programmal készülnek a szervezők a Kemenes Vulkánparkban, a tervek szerint 32 ezer méteres magasságig emelkedik a sztratoszférában.

A ballonszondát az indítás előtt közel 6 köbméter héliummal töltik fel. Ezt követően egy közös visszaszámlálás után indul útjára a majdnem 15 méter hosszúra szerelt ballon és műszergondolája – mondta el az MTI-nek Ivanics Ferenc, a Bakonyi Csillagászati Egyesület elnöke.

Az Űrbatyu már a startot követő másodpercekben megkezdi a folyamatos fényképezést, videózást. Közel 1,5 óra emelkedés után a szonda két kamerája a világűr határmezsgyéjén járva megörökíti majd bolygónk vékony légkörét és a világűrközeli tartományokat.

A szonda útját az érdeklődők a Kemenes Vulkánpark mellett elhelyezett csillagászati távcsövek segítségével követhetik majd.

Tiszta idő esetén a ballon szétdurranását is megfigyelhetik a távcsövekkel. Ezt követően a Kemenes Vulkánparkban a korábbi Űrbatyu-küldetések videóit is levetítik.

Az akció célja az érdeklődés felkeltése a természettudományok iránt, a csillagászat, az űrkutatás népszerűsítése. Ez a harmadik ballonszonda, amelyet útjára indítanak a szervezők.

Az alábbi 360 fokos videón – a felvételen az egért mozgatva körbenézhetünk – az Űrbatyu II 2020. szeptemberi utazása látható.

A ballon műszergondolája ejtőernyővel fog visszatérni. Az Űrbatyu gondoláját ezután begyűjtik, majd a fényképeket, felvételeket, mérési adatokat publikálják. Az elkészült felvételek a YouTube-on is elérhetőek lesznek – közölte az egyesület elnöke.

Borítóképünkön az Űrbatyu II.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!