Digitália

2022.10.26. 06:00

Mégsem butaság az ufóvadászat a NASA szerint

Űrkutatási mérnökök, pilóták és tudósok egyesítik erőiket, hogy kiderítsék az igazságot az ufókkal kapcsolatban.

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Marko Aliaksandr

Lehet, hogy valami mégis van abban, amit már régóta csupán a hiszékeny és tanulatlan emberek fantáziálásának tartanak? Meglepő fordulatba kezdett az amerikai kormányzat.

A NASA arra a következtetésre jutott, hogy az észlelt – vagy észlelni vélt – ufójelenségek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, s a kivizsgálásukra létrehoztak egy tizenhat fős testületet. A testület hétfőn különösebb hírverés nélkül meg is kezdte a munkáját.

Példátlan váltás ez az amerikai kormány hozzáállásában, hiszen az 1940-es évektől a közelmúltig elutasították, hogy komolyan vegyék az azonosítatlan repülő tárgyak (ufók) jelenségét. A hivatali nyelvben mindazonáltal az azonosítatlan légi jelenség (UAP) elnevezés váltotta fel a repülő csészealjként is emlegetett ufókat.

A magyarázatra váró jelenségek között szerepelnek olyan repülő tárgyak, amelyeknek sebességük vagy manőverezési képességük meghaladja az ismert repülési technológiák teljesítményét, vagy amelyeknek nincs látható meghajtóeszközük.

Az Amerikai Repülési és Űrhajózási Intézet három bizottságot hozott létre a technológia, valamint a pilóták és az utasok biztonságára gyakorolt hatások tanulmányozására, továbbá a kormányzati ügynökségekkel és a témával foglalkozó nemzetközi kutatókkal való koordinációra.

„Merőben új területre lépünk” – mondta Ryan Graves, a haditengerészet egykori vadászpilótája és védelmi vállalkozója, aki az AIAA azonosítatlan légköri jelenségek csoportjának társelnöke. Hozzá csatlakozott Ravi Kopparapu, a NASA bolygókutatója, aki a Föld-szerű bolygók lehetséges lakhatóságát tanulmányozza.

Gravesnek saját tapasztalatai is vannak a témában: állítása szerint 2014-ben és 2015-ben ufók lebegtek az általa vezetett F/A–18 Hornet vadászgép felett.

Elmondta, hogy a 30 000 tagot számláló AIAA több tucat tagja – repülőgépipari vállalkozók, kormányzati ügynökségek, agytrösztök és startupok – már csatlakoztak a munkájukhoz. „Több mint 30 éve a NASA-nál dolgozó emberektől a technológiai közösségekből érkezőkig” terjed az együttműködők összetétele.

Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa kötelezte a Pentagont és a hírszerző ügynökségeket az ufók tanulmányozására és a felfedezéseik megosztására a felügyelőbizottságokkal és a nyilvánossággal. Ezek közé tartozik, hogy idén nyáron létrehozták a Pentagonban a minden területre kiterjedő rendellenességek feloldásával foglalkozó hivatalt, amely az azonosítatlan tenger alatti járműveket is tanulmányozza. A NASA júniusban jelentette be saját UAP-kutatását.

A képviselőház által júliusban elfogadott, a nemzetvédelmi felhatalmazásról szóló törvény új eljárásokat vezetne be, amelyek

lehetővé tennék a jelenlegi vagy volt kormánytisztviselők számára, hogy megtorlástól való félelem nélkül közölhessenek bármilyen információt az ufókról.

Egy hírszerzési törvényjavaslat arra is utasítja a Kormányzati Elszámoltatási Hivatalt, hogy készítsen történeti beszámolót az elmúlt 75 év ufókkal kapcsolatos kormányzati erőfeszítéseiről, beleértve az ufótechnológiával kapcsolatos dezinformáció terjesztésére irányuló kormányzati erőfeszítéseket.

A Pentagon is összeállít egy jelentést a kongresszus számára a legújabb ufóészlelésekről, ez a hónap végén esedékes. A jelentést „továbbra is a tervek szerint, 31-én nyújtják be a kongresszusnak” – közölte a Politicóval Susan Gough, a Pentagon szóvivője egy e-mailben.

Az ufókutatók szerint igazi fordulópont, hogy egy olyan elismert csoport, mint az AIAA, amelyet 1963-ban alapítottak a repüléskutatók és mérnökök legfőbb szakmai szervezeteként beszállt a vitába.

Az AIAA kezdeményezése elsősorban a védett katonai légtérbe behatoló vagy a kereskedelmi járatokhoz veszélyesen közel haladó, bejelentés nélküli légi járművekre összpontosít.

Graves példaként említette azt a 2019 óta történt tizenegy esetet, melyek során az ufók 500 láb távolságnál közelebb kerültek egy repülőgéphez. Ezekről Scott Bray, a haditengerészeti hírszerzés igazgatóhelyettese még májusban számolt be a kongresszusnak. Ez volt a témával kapcsolatos első nyilvános meghallgatás több mint öt évtized óta.

Bár a kezdeményezés elsősorban a biztonsági kockázatok kezelésére összpontosít, Graves szerint a  végső cél az, hogy többet tudjunk meg azokról az ufókról, amelyek valóban megmagyarázhatatlanok.

A NASA kutatócsapata 2023 közepére ígéri első jelentésének közzétételét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!