Bevételi rekord

2020.01.10. 17:32

A fejlesztők aranybányája az Apple áruháza, az App Store

Az Apple részvényei eddig soha nem látott magasságokba emelkedtek szerdán. A cupertinói óriás betekintést engedett az App Store forgalmába.

Forrás: Shutterstock

Az adatok lenyűgözők: az ünnepek alatt, azaz szenteste és szilveszter között az ügyfelek 1,42 milliárd dollárt hagytak az áruházban – a cég bevétele évi 16 százalékkal nő. Ami újév napját illeti, rekordot döntött, önmagában 386 millió dollárt hozott a konyhára.

Jó tudni, hogy az Apple közlése szerint a fejlesztői sem jártak rosszul: a 2008-as kezdetektől számítva 155 milliárd dollárhoz jutottak, s ennek negyedét a Statista szerint 2019-es bevétel adta.

Íme, a fejlesztők bevételeinek alakulása:

Infographic: Apple's App Store Is a Goldmine for Developers | Statista

Az Apple azt állítja, hogy az alkalmazásfejlesztési ágazata 2008 óta több mint 1,5 millió munkahelyet hozott létre az Egyesült Államokban és Európában – amit a Statista fogalmazásával bátran nevezhetünk a 21. század aranylázának.

És ez csak az egyik pillére az Apple egyre növekvő szolgáltatási üzletágának az Apple Music, az Apple Pay, az iCloud és legújabban az Apple TV+ mellett.

2019 volt a legsikeresebb év az Apple szolgáltatások történetében – nyilatkozta Eddy Cue, az Apple alelnöke.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!