OtthonNet

2021.09.08. 09:34

A Telenor új otthoni internettel bővít hazánkban

Korlátlan otthoni vezeték nélküli internetszolgáltatást indít a Telenor a lakossági ügyfeleknek Magyarországon.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ezt jelentette be Peter Gazik, a Telenor Magyarország vezérigazgatója.

A vezérigazgató az MTI-nek elmondta: a Telenor OtthonNet néven most elindított szolgáltatás új mérföldkövet jelent a Telenor Magyarország stratégiájában, amelynek sikerességét a pénzügyi eredmények is bizonyítják. A vállalat az elmúlt pénzügyi évben 5,1 százalékos növekedés mellett elérte a 191,942 milliárd forintos bevételt. A fejlesztések és a hálózat modernizációjának érdekében a Telenor tavaly és az idén összesen nettó 92,454 milliárd forintot fordított a hálózatának fejlesztéséhez szükséges frekvenciák megszerzésére.

A Pannon GSM néven alapított Telenor Magyarország 1994. március 27-én Magyarországon elsőként indított kereskedelmi GSM-szolgáltatást. A jelenleg 75 százalékban a cseh PPF Csoport, és 25 százalékban az Antenna Hungária tulajdonában álló cég a magyar piac egyik vezető mobiltávközlési vállalataként több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat, és 3,1 millió előfizetője van.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!