Csak nézünk

2021.02.03. 13:09

Szépen gazdagodtak a válság alatt a vállalatóriások

Rekordnagyságú bevételt és nyereséget ért el az Amazon, a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata és a Google anyacége, az Alphabet is.

Forrás: Shutterstock

Az Amazon árbevétele éves összevetésben

43,6 százalékkal 125,55 milliárd dollárra emelkedett október-decemberben,

míg működési költségei 42 százalékkal 118,68 milliárd dollárra ugrottak.

Tavaly október-decemberben az Amazon már a harmadik egymást követő negyedévben termelt rekordnyereséget, bevételei pedig először haladták meg a százmilliárd dollárt.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta, azaz már tíz hónapja a fogyasztók egyre gyakrabban rendelnek az Amazonon otthoni szállításra alapvető termékeket és egészségügyi árucikkeket is. Miközben a fizikai valóságban létező üzletek jórészt hosszú hónapokra bezártak, az Amazon több mint 400 ezer új munkavállalót vett fel, hogy ki tudja elégíteni a megrendeléseket.

Az Amazon Web Services (AWS), az Amazon által kínált biztonságos felhőszolgáltatás platform, október-decemberben az elemzői várakozásoknál valamivel gyengébben teljesített. Jóllehet épp a tavalyi negyedik negyedévben jelentették be egy sor fontos együttműködési megállapodás megkötését – például a BMW német autógyártóval, a ViacomCBS-szel, a világ egyik vezető szórakoztatóipari és médiavállalkozásával és egyéb cégekkel -, a bevételek 12,7 milliárd dollárra rúgtak, míg elemzők 11,8 milliárdot vártak.

Az online könyvesboltként induló Amazont 1994. július 5-én alapította Jeff Bezos. A vállalat részvényeit 1997 májusában vezették be a tőzsdére 18 dolláros kibocsátási árfolyamon.

A gyorsjelentés közzétételével egyidőben jelentették be, hogy Jeff Bezos idén, a harmadik negyedévben távozik az Amazon vezérigazgatói tisztségéből és az igazgatótanács elnöke lesz.

Jeff Bezos – a világ egyik leggazdagabb embere – több időt és energiát akar fordítani filantróp tevékenységre,

Blue Origin nevű űripari vállalatára és a tulajdonában álló Washington Post című napilapra. A vezérigazgatói posztot Andy Jassy, a felhőszolgáltatási divízió vezetője veszi át. Andy Jassy 1997-ben csatlakozott az Amazonhoz mint marketing igazgató.

A legnagyobb technológiai vállalatok alapítói közül Jeff Bezos az utolsók között vált meg a vezérigazgatói tisztségtől. A Google társalapítói, Larry Page és Sergey Brin 2019-ben, az Oracle esetében Larry Ellison pedig 2014-ben vált meg a a mindennapos ügyvezetési feladatoktól. Bill Gates 2000-ig volt a Microsoft vezérigazgatója, de 2008-ig részt vett a napi munkában, 2014-ig pedig már csak az elnöki feladatokat látta el. Gates tavaly végleg elhagyta a Microsoft igazgatótanácsát, hogy jótékonysági munkájára összpontosíthasson.

Az Alphabet szintén rekordnagyságú bevételre tett szert

Rekordbevételre tett szert a tavalyi utolsó negyedévben az Alphabet, a Google anyavállalata a reklámok és a felhőszolgáltatásból származó bevételek növekedésére.

A cég azt közölte, hogy a december végével záródott három hónapban a bevétele 56,89 milliárd dollárra ugrott az egy évvel korábbi 46,08 milliárd dollárról, felülmúlta a szakértői várakozások átlagában szerepelt 53,13 milliárd dollárt. Az Alphabet bevételének 81 százalékát adták leánycége, a Google vállalkozásai.

A leánycég Google negyedéves bevétele 22 százalékkal, 46,2 milliárd dollárra nőtt. A Google felhőszolgáltatásból származó bevétele 3,83 milliárd dollár volt a negyedévben, minimálisan meghaladta a szakértők által becsült 3,82 milliárd dollárt.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!