Hatalmas biznisz

2021.06.16. 15:05

Az e-sport az év nyertesei közé tartozik

Az e-sport bázis az elmúlt évben 540 ezerről 640 ezer főre nőtt, miközben az e-sport játékokra épülő piac 50 milliárd forintos forgalmat generált.

Forrás: Shutterstock

Az elmúlt egy évben minden korábbinál több szabadidőnket töltöttünk az otthonunkban, ami még a hardcore gamerek videójáték szokásait is megváltoztatta. Az eNET idei kutatása alapján az e-sport bázis az elmúlt egy évben 540 ezerről 640 ezer főre nőtt, és

a játékkal, a játékos videók, közvetítések nézésével töltött időt egyértelműen megnövelték a korlátozások.

A költésekre két ellenkező irányból is hatott a válság: bár vannak, akik csökkentették az e-sport játékokhoz kapcsolódó kiadásaikat, eközben lényegesen többen vannak azok, akik a korábbinál több pénzt szántak erre az időtöltésre.

A forgalom több mint felét és egyúttal a növekedést is a hardver és periféria vásárlások adják. 26,9 milliárdot költöttünk erre, ami 23 százalékkal több 2019-hez képest. 12,8 milliárdot költöttek videójátékokra és 7,8 milliárd forintért vásároltak játék közben, a játékokon belül. De még az e-sportos témájú bögre, póló és egyéb ajándéktárgy vásárlására is összesen 2 milliárd forintot szánt a magyar e-sport közösség.

Kik, mit, min?

A hardcore gamerek közösségét még mindig markánsan a fiatal férfiak uralják, női játékost továbbra is csak ritkán találunk.

A játékok közül a League of Legendds (LoL) és a Counter-Strike Global Offensive (CS:GO) népszerűsége az elmúlt évekhez képest csökkent, de még mindig listavezetők. A tavalyi év újdonsága, a VALORANT bekerült a legnépszerűbb 5 játék közé a Rainbow Six Siege és a FIFA mögé, ezzel megelőzve olyan klasszikusokat, mint a CoD, vagy a Hearthstone.

Bár az e-sport játékok legfontosabb platformja a PC (79% játszik azon), de az e-sporthoz kapcsolódó tartalomfogyasztásban a mobil eszközöknek is nagyobb a súlya: streameket, videós tartalmakat okostelefonon is sokan néznek. A konzolon játszók aránya alacsonyabb, ugyanakkor növekvő tendenciát mutat a hardcore gamerek körében.

Miért tekintik sportnak az e-sportot a játékosok?

A hardcore gamerek szerint bár igazi sportnak tekinthető, a tapasztalataik szerint erős előítéletek vannak a társadalomban az e-sporttal kapcsolatban, és a közvetlen környezetükben is a meg nem értettség a jellemző. A sport jelleget erősíti a növekvő szervezettség és a növekvő igény is: egyre több versenyt szerveznek, a versenyzők többsége szívesen csatlakozna egy sportklub e-sport szakosztályához – amiből egyébként egyre több van Magyarországon is –, és igény van a sportolói fizetésre is.

A hardcore gamerek harmada szerint még az olimpián is helye lenne az e-sportnak,

ami egyáltalán nem légből kapott ötlet. Már az idei olimpiai játékokat is egy e-sport verseny vezeti fel, és a 2024-es Párizsi Olimpiai Pályázati Bizottság is tárgyal arról, hogy az olimpiai sportágak közé emeljék az e-sportot.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!