Itt van, mire

2021.01.27. 18:00

Ilyen kütyüket kínál 2021-ben az orosz luxusmárka

Annak gyárt a Caviar, akinek a félmilliós prémium okostelefon tömegterméknek számít, s valami olyasmire vágyna, amit más nem tesz ki az asztalra.

Forrás: Shutterstock

Az orosz Caviar márka kedvelői nem technikai fejlesztésekre számítanak, ezek a termékek az arany-, meg az értékes bőrbevonatoktól drágák. A cég idén a Fantastic Four, azaz a

Fantasztikus Négyes néven dobja piacra méregdrága kiegészítőit.

A gyártó évek óta csakis korlátozott számban, gyakran egyetlen példányban állítja elő megosztó ízléssel kialakított megoldásait.

Az év nagy dobása lehet például az arany Sony PlayStation 5-ös.

Fotó: Caviar

Ezt a játékkonzolt a grandiózus leírás szerint 20 kiló – nem elírás! – 18 karátos aranyból állítják össze. A játékvezérlők arany betéteket, és az igényes tulajdonosok örömére krokodilbőr betéteket is kapnak.

A készülék ára még nem ismert, ellentétben a másik négy holmiéval. (Ami tulajdonképpen öt, az előbbi arany Sony-holmival együtt.)

Kapható lesz az Airpods Max igazán deluxe, arany és krokodilbőr változata 108 ezer dollárért. A fejhallgató fekete és fehér színben rendelhető.

A Caviar ékszerészei előállnak a Samsung Galaxy 21-es saját – tulajdonképpen egy arany díszítőelemekkel nemesített – változatával 77 ezer dollárért.

Fotó: Caviar

Lesz egyedi tok a hátlapján színaranyból vésett ökörfejjel a kínai holdújév alkalmából, 20 ezer dollárért.

Fotó: Caviar

Igaz, hogy a cég takarékosan csak a 128 GB-os Samsungot adja ennyiért, nem az 512 GB-osat, de aki ilyen mobilt használ, a legendás Nike Air edzőcipő kaviáros változatát is megveheti hozzá arany és gyémánt betétekkel.

A Caviar a honlapja szerint „magabiztosan tekint 2021-re, és felkér mindenkit, hogy jövőre készítsen valami újat és soha nem látottat”.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!