Kiemelt figyelmet kap

2020.08.24. 06:00

Kiberbiztonsággal harcolnak a német digitális szuverenitásért

Új kibervédelmi ügynökség létrehozását jelentette be a berlini kormány.

Forrás: Shutterstock

Az új szövetségi intézmény az internetről érkező mind gyakoribb fenyegetések elhárításával – mint ahogy Horst Seehofer belügyminiszter fogalmazott – Németország „digitális szuverenitását” lesz hivatott védeni.

Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter mérföldkőnek nevezte a kabinet döntését az informatikai rendszerek védelme érdekében, és közölte, az új kiberbiztonsági szervezet kezdeti költségvetése 350 millió euró lesz 2023-ig. Első központját a kelet-németországi Halléban alakítják ki, végleges főhadiszállása a Lipcse-Halle repülőtéren lesz – írta a Deutsche Welle német hírportál nyomán a Magyar Nemzet.

Munkahelyeket is teremt a hivatal

Az ügynökség létrehozásáról még 2018-ban állapodtak meg a kormánykoalíció pártjai. Feladata egyrészt a kiberbiztonsággal kapcsolatos innovatív kutatások koordinálása lesz, másrészt gondoskodnia kell arról, hogy az elméleti kutatási eredményeket sikerrel alkalmazzák a gyakorlatban is a kibertámadások eredményes kivédésére.

A hivatal – amely a védelmi és a belügyminisztérium felügyelete alá fog tartozni – a tervek szerint együttműködik más országok hasonló szervezeteivel is.

Az ötletelés és az újszerű megközelítés, különösen a digitális biztonság területén, megérdemli kiemelt figyelmünket – mondta Kramp-Karrenbauer. Horst Seehofer belügyminiszter azt emelte ki, hogy az ügynökség hallei központjának kiválasztásában főként a munkahelyteremtési szándék játszott szerepet. A barnaszén-felhasználó szász-anhalti térséget ugyanis súlyosan érintette a környezetszennyező fosszilis energiaforrások kiszorításáról szóló kormánydöntés.

Százfős agytrösztöt foglalkoztatnak

Az intézményben mintegy száz embert alkalmaznak majd, e csapatot egy, a mesterséges intelligenciában járatos szakember, Christoph Igel vezeti.

A leendő igazgató szerint a legfontosabb feladat most az, hogy összeszedjék Németország legjobb, kiberbiztonsághoz értő szakembereit. Az eredeti tervek szerint az ügynökségi projekt gyakorlati kivitelezése márciusban kezdődött volna meg, ám az indulást több tényező is hátráltatta, többek között a vártnál tovább tartott a helyszín kiválasztása.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!