Javítja a versenyképességet

2021.06.12. 16:00

Komondorral megtízszereződik a magyar szuperszámítógép-kapacitás

A napokban írták alá a Komondorra keresztelt szuperszámítógép és a hozzá tartozó tárolók szállítására vonatkozó szerződést – jelentette be Schanda Tamás.

Forrás: Shutterstock

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) jövő tavasszal állítja üzembe az új eszközöket, amelyek jelentősen bővítik a magyar kutatók lehetőségeit, felpörgetik a magyar vállalkozások versenyképességének növelését.

A megkötött szerződés alapján az új szuperszámítógép szállítása, az adattárolók, gépészeti eszközök beszerzése, rendszerbe állítása várhatóan az idei év végéig megtörténik – ismertette a részleteket.

Az 5 petaflops összteljesítményű Komondort a Debreceni Egyetem területén lévő KIFÜ Szuperszámítógép Központban helyezik majd el.

Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb céleszköze a hazai felsőoktatást, közoktatást, kutatás-fejlesztést, könyvtárakat és közgyűjteményeket kiszolgáló HBONE+ gerinchálózatnak köszönhetően másodpercenként 100 Gbit sávszélességgel kommunikál majd a külvilággal – tette hozzá a miniszterhelyettes.

A szuperszámítógép rengeteg tudományterületen alkalmazható, segítségével globális kihívásokra, bonyolult tudományos kérdésekre születhet válasz. Modellezhetővé teszi többek között a Föld időjárását, a bioszféra, az élő szervezetek működését és a galaxisok születését is. A mindennapokban olyan feladatok megoldásában segít, mint például az időjárás-előrejelzés, a klímakutatás, a telekommunikáció, a közlekedésszervezés, az energetika, a gyártásoptimalizálás vagy a precíziós orvostudomány és gyógyszerkutatás.

A KIFÜ által működtetett szuperszámítógép-infrastruktúra megalapozza a hazai egyetemek, kutatók és piaci szereplők innovációs teljesítményének fokozását.

A szuperszámítógép használata ingyenes lesz a felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek és partnereik számára.

A fejlesztésre alapozva elmélyíthető az együttműködés a szintén egyetemi bázisú, stuttgarti szuperszámítógép-központtal és a német kutatóhálózatot irányító Fraunhofer Társasággal.

A felhasználók 2022 tavaszán vehetik birtokba a nettó 3,1 milliárd forint összértékű beruházásban beszerzett új eszközt. A szuperszámítógép fejlesztéséről, szolgáltatásairól a KIFÜ HPC Kompetencia Központ honlapján érhető el bővebb információ.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!