Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Magyar cég is bekerült a világ 10 legjobb Drupal-fejlesztője közé

A Drupal egyike a legelterjedtebb nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszereknek, amely rendkívül rugalmas tervezést és kiépítést tesz lehetővé, segítségével az adott webhely könnyen testre szabható.

A világ TOP tíz Drupal-fejlesztője között a hetedik helyen áll az Integral Vision, amely webes termékek fejlesztésével és működtetésével foglalkozik; a magyar cég megoldásait belföldön a kultúra, az egészségügy, az oktatás és a kereskedelem területén is használják – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

A közleményben ismertetik, hogy a Clutch.co platform összesítése szerint az Integral Vision lett a világ 7. legjobb Drupal fejlesztője. A Clutch.co a világ egyik legnagyobb adat alapú beszerzéstámogató platformja, amely több mint 200 000 szolgáltatót listáz több mint 500 kategóriában. A szolgáltatók értékelése objektív, hiszen elsősorban az ügyfelek visszajelzései alapján történik, de a sorrendet a munkatapasztalat és a piaci jelenlét is befolyásolja.

Az Integral Vision vállalkozást 2009-ben hozta létre Kulcsár Zsolt, tájékoztatása szerint jelenleg 12 alkalmazottat, 12 alvállalkozót és két robotot foglalkoztat.

Az Integral Vision ügyvezető igazgatója szerint sikerükben nagy szerepe volt annak, hogy a koronavírus-járvány nyomán kialakult helyzetben nyilvánvalóvá vált: az intézmények számára létfontosságú, hogy honlapjaikat rugalmasan tudják átalakítani.

Példaként említette, hogy amikor a múzeumokat egyik napról a másikra be kellett zárni, az intézmények honlapjain is más funkciók lettek a lényegesek. Kulcsár Zsolt tájékoztatása szerint a Magyar Nemzeti Múzeum, a Ludwig Múzeum, a Hagyományok Háza és a Petőfi Irodalmi Múzeum is az Integral Vision partnere, így a Drupal keretrendszer segítségével mindegyik múzeum honlapját átalakították.

Így az új funkciók kiépítésére, élesítésére nem kellett egy új oldalt fejleszteni, hanem viszonylag kis befektetéssel át lehetett alakítani a szerkezetet. A múzeumok a megváltozott környezetben szinte változatlanul tudták kiszolgálni az érdeklődőket az online megoldások alkalmazásával, mint amilyen az online tárlatvezetés, digitális pedagógiai segédanyagok. Amint visszatér a „normál” élet, az intézmények oldalait ugyanilyen gyorsan, rugalmasan át tudják majd alakítani az adott igénynek megfelelően – mutatott rá az ügyvezető.

Tájékoztatása szerint az egészségügyben a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézettel és a Bethesda gyermekkórházzal, az oktatás területén a Zanza.tv videós oktatóportállal, a kereskedelemben pedig webshopokkal szerződtek.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2020-as lezárt üzleti évben az Integral Vision nettó árbevétele 178,6 millió forint volt, míg egy évvel korábban 154,37 millió forint volt. A cég tavaly 802 ezer forint nyereséggel zárt, 2019-ben pedig 249 ezer forint volt az adózott eredménye.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Elfeledett szabadalom
Fátyolüveg-technikával készült tárgyakból nyílt kiállítás
nem jött be / 17 perce
Hamis jogosítvánnyal akart igazit szerezni a gamási férfi
Hamis jogosítvánnyal akart valódihoz jutni egy fiatalember, de a trükk nem jött be, sőt a kaposvári rendőrök vádemelést javasolnak ellene.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RUDÁN LÁSZLÓNÉ életének 82. évében elhunyt. Temetése április 13-án, kedden 12 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló férje és a rokonság
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DANCSÓ DEZSŐ balatonlellei lakos, életének 72. évében elhunyt. Temetése április 14-én szerdán, a 14 órai gyászmisét követően a balatonlellei új temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
"Nem múlnak ők el Kik szívünkben élnek Hiába szállnak Árnyak, álmok, évek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy TÖLL LAJOS szabómester volt toponári lakos életének 89. évében elhunyt. Temetése április 12-én, hétfőn 15 órakor lesz a toponári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó újára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászolja: Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SUGÁR IMRÉNÉ Muhai Gertrúd március 15-én elhunyt. Búcsúztatása április 13. napján 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben evangélikus szertartás szerint. Gyászoló családja
"Álmod örök és időd végtelen, De itt megszűnik minden értelem. Ki annyit élt, sír el nem temeti, Emlékét a hála szentkezekkel öleli." Fájó szívvel és megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett halottunk LÁSZLÓ KÁLMÁNNÉ Bóka Mária várdai lakos 89 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése április 13-án, kedden a 10 órai gyászmise után a várdai temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHNEIDER PÉTER kaposvári lakos, életének 73. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 14-én szerdán, 12 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Szerettei
Ezúton értesítjük mindazokat, akik ismerték, hogy ÖTVÖS JÁNOSNÉ Mucsi Mária 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására szűk családi körben kerül sor. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETH ANDRÁS cserépkályhás volt kishársági lakos 88. évében elhunyt. Temetése április 13-án 15 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Szerettei
"Ajkam bezárult, mely értetek aggódott. A halálon túl is szeretetem ott hagytam Köztetek." Fájó szívvel tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISIVÁN FERENCNÉ kaposvári, volt várdai lakos 93 éves korában elhunyt. Temetése április 10-én, szombaton 11 órakor a várdai temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fodor László életének 88. évében elhunyt. Temetése április 12-én, hétfőn 15 órakor lesz a felsőmocsoládi temetőben. Felesége, lánya és a gyászoló család
„Egy váratlan pillanat ölte meg szívedet, Nem hagytál mást, mint fájó könnyeket.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FILÓ FERENC mezőcsokonyai lakos, 70. életévében hirtelen elhunyt. Temetése április 13-án, kedden 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÖRÖS TIBOR balatonboglári volt kapolyi lakos, 58 éves korában elhunyt. Temetése április 10-én 11 órakor lesz a balatonboglári temetőben. Gyászoló szerettei
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még…” Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH ISTVÁN Kaposvár, badacsony utcai lakos, 57 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 12-én, hétfőn 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A szerető család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TAVALI BÉLA 72 éves korában elhunyt. Érte szóló gyászmisét tartunk április 12-én hétfőn, 18.30 órakor a Szent Margit templomban. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS JÁNOSNÉ Ihász Magdolna volt Kaposvár Dimitrov utcai lakos, életének 90. évében elhunyt. Temetése április 10-én szombaton 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Szerető családja
„Ha el is mentem, itt leszek veled, Leszek a lelkeden aranykeret, Mindig itt leszek titkon, észrevétlen, Ha el is mentem, itt maradt a léptem, Végigkopog az édes otthonon…” ( Goethe ) Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUCZEK ANTAL fonyódi lakos, 81 éves korában elhunyt. Temetése április 9-én, pénteken 10:30 órakor a fonyódi temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló felesége
"Szeresd, vigyázz Rá, Istenem, Atyám!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYÖRE LÁSZLÓ balatonboglári lakos életének 79. évében elhunyt. Szerettünket április 7-én 15.30 órakor helyezzük örök nyugalomra az ordacsehi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH IMRE volt alsótapazdi, majd kaposvári lakos, 85. életévében csendesen elhunyt. Temetése április 9-én, pénteken 13 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÖRTÉS JÓZSEF a KVGY volt dolgozója, 69 éves korában elhunyt. Temetése április 9-én, pénteken 15 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOROMISZA DEZSŐNÉ Fodor Anna balatonföldvári lakos március 25-én a 90. évében csendesen elhunyt. Temetése április 8-án 13 órakor lesz a balatonföldvári új temetőben. A gyászoló család
A konzervatívok európai otthona / 51 perce
Novák: a Fidesz kész élettel megtölteni az európai jobboldalt
kellemetlen és veszélyes lehet / 1 órája
Post-Covid: a Pécsi Tudományegyetem videóval segít, mi az amire fontos figyelni
japán orvosok / 1 órája
A világon először végeztek élő donoros tüdőátültetést koronavírusos betegen
délvidék visszatér / 1 órája
Nyolcvan éve kezdődött a magyar villámháború
HATÁR-SORSOK / 2 órája
Új, Trianonhoz kapcsolódó időszaki kiállítás nyílt a Déri múzeumban
kutatás / 2 órája
Szinte mindenkit érdekel a bolygó jövője egy felmérés szerint