Az első adomány-ételáruház

2019.06.13. 10:24

Magyar gimnazisták alkalmazást fejlesztettek éhezők segítésére

A weboldal lényege, hogy a felhasználók feltölthetik felesleges ételeiket, és az erre rászorulók megrendelhetik azokat. Az applikáció három magyar gimnazista ötlete.

Forrás: Shutterstock

Ha a bolygón termelődő összes feleslegessé vált étel nem is, de jelentős része valóban megmenthető lehet három magyar gimnazista fiú ötletének köszönhetően. Az applikáció neve a Foodoverflow, ez a világ első online adomány-ételáruháza – számol be róla a hirado.hu.

Ha valakinek feleslegessé válik valamilyen étel, és csak kidobná, akkor a kategóriát megadva feltöltheti a weboldalra – közölte Boér Bence dizájner az M1 Kék bolygó című műsorában. Mint mondta, bármilyen étel lehet, a készételektől egészen a gyümölcsökön át a tésztákig. A feltöltött ételeket bizonyos szempontok szerint lehet válogatni, például távolság, kategória és lejárati dátum alapján.

Már két díjat nyertek az ötletgazdák

A budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium kilencedikes diákjai ötletükkel két díjat nyertek az egyik legnagyobb ifjúsági programozói versenyen, Dublinban, ahova egy másik magyarországi megméretés győztes csapataként kaptak meghívást.

Az ifjú fejlesztők a Foodoverflow oldalán.

Jóval több lehetőséget kínál az általuk életre hívott online felület, mint azt elsőre gondolnánk.

Boér Bence szerint azért jelenthet a felület megoldást az élelmiszer-pazarlásra, mert azok az ételek, amelyeket az emberek kidobnak, általában azért kerülnek kukába, mert megromlanak.

Még csak 15 évesek, és már olyan startup alapításán törik a fejüket, amely a világ egyik legfeszítőbb problémájára reagál.

Ötletük a legváratlanabb pillanatban, gyakorlatilag a semmiből ugrott be nekik. Mint mondták, egyszer bementek egy pékségbe zárás után, és látták, hogy elég sok péksütemény megmaradt.

Megkérdezték, hogy mit csinálnak a megmaradt termékekkel. Mint kiderült, egy részét ugyan hazaviszik, de a legtöbbet sajnos ki kell dobniuk. Ez inspirálta a fiatalokat.

Mobilalkalmazás is készül

A weboldal hamarosan új külsőt kap, és készül hozzá egy mobilalkalmazás is. A felületen a februári indulása óta már csaknem ezer felhasználó regisztrált.

Felmérték, hogy hol pazarolják a legtöbb ételt, s merre lenne a legnagyobb igény erre: megpróbálják ez a két pólust összekötni. Az egyik póluson például iskolák menzái, éttermek, pékségek, áruházak lehetnek, a másik póluson pedig egyszerűen az éhes emberek.

Borítóképünk illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!