Magyar részvétel

2020.10.04. 06:00

Már a 6G technológiát kutatja a SZTAKI

A 6G mobil rádiós technológiák nemzetközi kutatási projektjében vesz részt a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI).

Forrás: Shutterstock

Az úgynevezett Hexa-X projekt 12 millió eurós támogatást kapott az Európai Bizottságtól. A projekt célja az emberek, a fizikai és a digitális környezet összekötése, és Európa vezető szerepének fenntartása a vezeték nélküli hálózatok technológiájában. Emellett lehetőség a forradalmi, de fenntartható változásokra.

Fotó: Shutterstock

A nemzetközi kutatócsapatban szolgáltatók, rendszerintegrátorok és kutatóközpontok szerepelnek, azt

a Nokia vezeti, az Ericsson, a Siemens, az Intel, az Atos, a B-Com, az Orange, a Wings, a Telefonica és Telecom Italia mellett még 11 egyetem és kutatóintézet vesz részt benne.

A projekt magyarországi koordinátora Benczúr András, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője, a SZTAKI a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésével vesz részt a tudományos munkában.

A Hexa-X fókuszterületei között szerepel alapjaiban új, lokalizációhoz és érzékeléshez szükséges

nagyfelbontású, nagyfrekvenciájú rádióhozzáférési technológiák fejlesztése, a jövő hálózatainak vezérlése.

A SZTAKI az információtechnológia, számítástudomány és rokon területeinek kutatóbázisa. Elsősorban az informatika műszaki-tudományos és matematikai kérdéseivel foglalkozik, de a kutatások kiterjednek mindazon területekre, amelyek az alapkérdésekkel kapcsolatban állnak.

Az alap- és alkalmazott kutatás mellett fontos feladata a megszerzett speciális ismeretek hasznosítása a kutatás-fejlesztés, rendszertervezés és rendszerintegrálás, tanácsadás, szoftverfejlesztés területén.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!