Úszni azért ne vigyük

2019.03.06. 17:47

Menő vezeték nélküli füles a Blitzwolftól

A több területen jó nevet szerzett gyártó a nagyokhoz képest filléres áron kínálja a fülhallgatóját.

A Blitzwolf BW-FYE3 történet valahogy úgy kezdődött, hogy az Apple megalkotta az AirPods-ot, a vezeték nélküli fülhallgatók gyöngyét: ezt gyakorlatilag lemásolta a Xiaomi és elkezdte Airdots néven, negyedáron árusítani.

A másolat másolatának másolata jól szól

Némi fordulatot hozott, hogy a Blitzwolf a maga másolatát – ami tulajdonképpen nem is annyira másolat – az összehasonlító táblázataiban már nem is az almás céghez, hanem a kínai Xiaomihoz méregeti.

Ami nem is teljesen megalapozatlan.

Hiszen például a BW-FYE3-at a RendeljKínait által közzétett kuponkóddal (15bwfye) már mintegy 9600 forintért is meg lehet vásárolni.

A mikrofonon azért lehetne javítani

Mindennek az alapja az 5.0-s Bluetooth szabvány, ami jobb, okosabb, mint az elődjei, mert sokkal kevesebbet fogyaszt és nagyobb a hatótávja is. Így már a jelentéktelen(nek) tűnő akku kapacitásból is ki lehet hozni egészen jó üzemidőket.

Ez jelen esetben 40 mAh-ra eső 2,5-3 óra használati időt jelent, ami nagyjából az átlagos érték az ilyen jellegű kütyüknél. A stand-by idő teljesen feltöltve elképesztő, négyezer órát ígér.

Kezelése tényleg egyedi, a Blitzwolf BW-FYE3 füles ugyanis érintésérzékeny, tehát tapizni kell, nem pedig nyomkodni.

Látványos, de legalább nagyon látszik

Tesztelők szerint a BW-FYE3 közel tökéletes a tízezer forintos ártartományban.

Természetesen lehet binaurális vagy monoaurális – vagyis dupla vagy szimpla – módban használni a zajongót, első inkább zenehallgatásra, második mód pedig headsetes funkciók betöltésére alkalmas. A mikrofonja a kissé gyenge pontja: sokaknak olyan érzetet kelt, mintha folyamatosan ki lennének hangosítva.

Zuhanyozni lehet a Blitzwolf BW-FYE3 fülessel, de úszni, tartósan víz alá merülni nem tanácsos vele.

A kinézete könnyen lehet, hogy megosztó lesz, mert nem éppen diszkrét darab: olyan, mint egy túlzottan is lesötétített üvegű sportautóé.

Borítókép: Blitzwolf

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!