Három márka vezet

2019.12.25. 18:00

Nagyon fogynak a csúcskategóriás okostelefonok

A mobiltelefon-eladások több mint 90 százalékát az okostelefonok teszik ki. Továbbra is a Samsung, a Huawei és az Apple uralja a piacot.

Forrás: Shutterstock

A kamera minősége, az akkumulátor-üzemidő, valamint a kijelző mérete elsődleges a készülékvásárlásnál, és jól látható trend, hogy a vásárlók többsége hűségvállalás mellett, részletfizetéssel veszi meg a készülékét – közölte a Világgazdasággal a Magyar Telekom. A vállalat statisztikái szerint a márka is erős preferencia a választásnál, és nagy koncentráció mutatkozik a három nagy márka esetén (Samsung, Apple, Huawei).

Egyre magasabb arányban választanak az ügyfelek csúcskategóriás készülékeket.

A vállalat közlése szerint a Telekom webshopja tavaly piacvezető lett az online mobilkészülék- és tabletértékesítésben. Ezen a területen a teljes forgalom egyharmadát bonyolította le: csak ebben a két termékkategóriában 8,3 milliárdos összesített forgalmat generált a GKI Digital piacelemzése szerint. A két termékkör teljes hazai online értékesítésének volumene tavaly csaknem 25 milliárd forintot tett ki.

A Telenor is úgy tapasztalja, hogy egyre tudatosabban választanak készüléket a fogyasztók.

A cég mobiltelefon-eladásainak több mint 90 százalékát az okostelefonok teszik ki, ügyfélkörének a 13 százaléka iOS rendszerű telefont használ, a többiek Androidot, ami nagyjából tükrözi a globális trendeket.

A Vodafone sajtóosztálya szintén arról tájékoztatta a lapot, hogy az idei karácsonyi szezonban is felső kategóriás telefonok fogynak leginkább. A Világgazdaság írt arról is, hogy a telefonok és a tabletek hazai online értékesítése tavaly csaknem 25 milliárd forintot tett ki.

Befutó lett a Xiaomi is

A három legnépszerűbb gyártó mellett a kiváló ár-érték aránya miatt az ügyfelek szívesen vásárolják a Xiaomi eszközeit is. A Telenor szerint egyre több felsőbb kategóriás készülék fogy a távközlési szolgáltatók finanszírozási programjainak hatására, és ezeket a készülékeket gyakran hosszabb ideig használják a vásárlók, ezért az átlagos életciklusuk is nő.

„Az ügyfelek többet költenek egyéb készülékekre, például okosórákra, és azt várjuk, hogy ezek népszerűbbek lesznek, valamint az IoT-eszközök is egyre relevánsabbak a lakossági ügyfeleknek” – közölte a Telenor. Az is megfigyelhető, hogy az évszaktól és a telefonok árától függetlenül egyre többen veszik igénybe a készülékbiztosítást.

Világgazdaság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!