Háromezren versenyeznek

2019.05.09. 17:26

Ötven magyar csapat készülhet a nemzetközi Lego-robotépítő versenyre

Idén Magyarország rendezi a nemzetközi Lego-robotépítő verseny döntőjét, amelyre ebben az évben ötven magyar iskolai csapat készülhet az innovációs tárca támogatásával.

A nemzetközi verseny világszerte összesen több mint 60 ezer fiatalt mozgat meg, a magyarországi döntőre idén hatvan országból mintegy háromezer versenyzőt várnak, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A rendezvénysorozat azzal a céllal jött létre, hogy közelebb hozza az általános és középiskolásokat a természettudományos tárgyakhoz és a mérnöki vagy informatikai szakmák választására ösztönözze őket. A versenyek egy sportesemény izgalmát ötvözik a speciális robotok tervezésének, építésének és programozásának kihívásával.

Az iskolai csapatok az ITM Programozd a jövőd! projektjének köszönhetően juthatnak hozzá a programozási feladatok kivitelezéséhez szükséges Lego Mindstorms készletekhez. A felhívásra háromszoros volt a túljelentkezés, 127 intézményből 149 csapat pályázott. Az elnyerhető eszközök összértéke mintegy 15 millió forint, a nyertes csapatokat így csaknem 300 ezer forint értékű készletekkel támogatja a tárca a versenyekre való felkészülésben.

Az eseménysorozaton induló magyar csapatok létszáma a korábbi években jelentősen megnövekedett, ezért május közepétől június közepéig 10 regionális versenyt is rendeznek Magyarországon.

A résztvevő csapatok innen kvalifikálhatják magukat a júliusi, tatabányai országos döntőre, a nemzetközi döntőnek pedig a fiatalok digitális képzését kiemelten kezelő Győr városa ad otthont november 8. és 10. között.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!