Alaposan benézték

2020.11.03. 17:22

Véletlenül egymillió ember személyes adatát osztották meg a neten

Svédország legnagyobb biztosítója, a Folksam egymillió ügyfele személyes adatát osztotta meg olyan internetes cégekkel és szoftverfejlesztőkkel, mint a Facebook, Google, Microsoft és a LinkedIn.

Forrás: Shutterstock

A mintegy tízmillió lakosú skandináv ország háztartásainak közel felét a Folksam biztosítja.

„Nagyon komolyan vesszük a történteket. Haladéktalanul megállítottuk a személyes adatok megosztását és kértük ezeknek az információknak a törlését” – jelentette ki Jens Wikström, a Folksam marketingigazgatója.

A többi között az ügyfelek társadalombiztosítási azonosító jelét osztották meg, amelyet az emberek Svédországban széles körben használnak egyéb tevékenységekhez is, így például banki ügyintézéshez.

Olyan adatok is kiszivárogtak például, hogy ki vásárolt terhességi biztosítást magának.

Az incidenst jelentették a svéd adatvédelmi hatóságnak, amely egyelőre még nem döntött vizsgálat indításáról az ügyben.

A Folksam szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy a kiszivárgott információt egy harmadik fél „rendeltetésellenes módon felhasználta volna”.

„Ilyesminek nem szabadna megtörténnie, és keményen dolgozunk, hogy ez sose fordulhasson elő többé” – tette hozzá Wikström.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!