Felavatták iskolánkat

A tavalyi évben nagyszabású építési munkák kezdődtek a barcsi Dráva Völgye Középiskolában. A közel 1.8 milliárd forintos beruházás alapkövét 2006. április 6-án tették le. Azóta megújult az egész iskola és a kollégiumok.

SONLINE

A régi főépületre új szinteket emeltek, itt kaptak helyet a nyelvi termek, nyelvi labor, illetve az informatika szaktantermek. Az iskolaépület és a mellette lévő kollégium közé impozáns, 400 főt is befogadó aula épült, amely most az iskola központi épülete. A valamikori tornaterem helyén galériás könyvtár várja a látogatókat.

Teljesen átalakult a barcsi kollégium, kényelmes, a modern igényeknek megfelelő elhelyezést biztosítva vidéki tanulóinknak. A város mellett, az iskolától 6 km-re Középrigócon, az egykori Széchényi vadászkastélyban erdész tagozatunk fiú kollégista tanulói laknak. Középrigóc a színhelye az erdész tagozaton a gyakorlati, illetve részben a szakmai elméleti képzésnek is. Az itt folyó munkálatok során felújították a kastélyépületet, átépítették a régi ebédlőt.

Az ebédlőre egy új szint került, ahol 24 fő elhelyezését biztosító vendégszobákat alakítottak ki. Megújult a szintén a rigóci területen található, korábban szakmai oktatási célra használt épület. Az új, kétszintes épületben tantermek, szertárak várják a diákokat és a tanárokat. Az frissen felépült sportlétesítmény a szabadidő hasznos eltöltését szolgálja.

A munkálatok 2007 őszén fejeződtek be. A teljes intézmény-együttes hivatalos átadási ünnepségére október 24-én került sor. A rendezvény díszvendége dr. Szili Katalin az Országgyűlés elnöke volt.
A fenntartó Somogy Megyei Közgyűlés nevében az elnök Gelencsér Attila beszélt arról, hogy nem véletlen, hogy pont itt történt közel 2 milliárdos beruházás, hisz a megye egyik legjobb oktatási intézményéről van szó.

Dr. Szili Katalin elnök asszony avató beszédében pedig kiemelte, hogy minden térség számára nagyon fontos a képzett munkaerő, a humánerőforrás fejlesztés, a Dráva Völgye Középiskola ebben a munkában élen jár, hisz országosan elismert szakemberek indultak ebből az iskolából. „Nemcsak európai szintű körülményeket biztosít a megújult oktatási intézmény, de olyan színvonalú tudást is ad, amely Európában is megállja a helyét.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!