hóbagoly-kereskedelem

2017.08.14. 13:25

A Harry Potter-láz kiirthatja az ázsiai baglyokat

Az első Harry Potter-film 2001-es megjelenésekor még csupán néhány száz baglyot adtak el az indonéziai madárpiacokon, 2016-ra ez a szám már több mint 13 ezerre nőtt.

A Harry Potter-könyvek és filmek, különösen Hedvig, az ifjú varázslótanonc hóbaglya iránti rajongás komolyan fenyegeti a vadon élő baglyokat az ázsiai országokban, ahol az elmúlt évtizedben jelentősen fellendült a ragadozó madarak illegális kereskedelme.

Az állatok ára átszámítva 10-30 dollár között mozog, amelyet a középosztálybeli családok többsége megengedhet magának – írta a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.

A madarak iránti kereslet megnövekedése azért különösen aggasztó, mert az eladásra kínált példányok szinte mindegyikét a vadonból fogják be.

„A baglyok háziállatként tartásának népszerűsége olyan méreteket öltött mára Indonéziába, hogy veszélyeztetheti a kisebb populációjú fajokat”

- figyelmeztetnek a szakemberek a Global Ecology and Conservation című folyóirat aktuális számában közölt tanulmányukban. A kutatók szerint a baglyoknak fel kellene kerülniük az indonéziai védett madarak listájára, mert bár aranyosan mutatnak a piacon, általában hamar elpusztulnak, ha kiszakítják őket természetes élőhelyükről.

Indonézián kívül számos más országban is jelentősen megnőtt a baglyok iránti kereslet az elmúlt évtizedekben, amit ugyancsak a Harry Potter-könyvek és filmek népszerűségével magyaráznak.

„A Harry Potter-sorozaton felbuzdulva még a középosztálybeli városi családokban is felütötte a fejét az a különös vágy, hogy baglyokkal ajándékozzák meg a gyerekeket”

- mondta Dzsairam Rames indiai képviselő.

A Harry Potter-jelenség és a baglyok iránti kereslet megnövekedése közötti kapcsolatot ugyan nem lehet egyértelműen bizonyítani, de sok a közvetett bizonyíték.

A baglyokat hajdanán burung hantunak hívták maláj nyelven, ma már azonban burung Harry Potter, vagyis Harry Potter-madarakként emlegetik őket.

Maga J.K. Rowling is elítéli, hogy a baglyokat háziállatként tartsák, és ennek hangot is adott az első Harry Potter-film nagy-britanniai megjelenését követően, amikor a helyi madármenhelyek arról számoltak be, hogy jelentősen megnőtt a magára hagyott „házi baglyok” száma a szigetországban.

A természetvédők ugyanakkor arra is rámutattak, hogy Indiában gyakran feláldozzák a baglyokat, mert gyógyító hatást tulajdonítanak nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!