Nagy tervek

2018.08.15. 11:19

India 2022-ig embert küld az űrbe

Az első indiai űrhajós Rakes Sarma volt, aki 1984-ben egy szovjet űrhajóval jutott a világűrbe.

Ha sikerrel járnak, India lesz Oroszország, az Egyesült Államok és Kína után a negyedik ország, amely saját erejéből embert küld az űrbe.

„2022-ben, vagy ha lehet, még korábban, India kibontja a trikolórt az űrben” – mondta Narendra Modi miniszterelnök szerdán, az ország függetlenségi ünnepe alkalmából elmondott beszédében.

Az ország már bekapcsolódott az űrkutatásba, 2014-ben műholdat állított Mars körüli pályára.

Az űrprogram céljai közt szerepel a naprendszer további kutatása. Az évente egymilliárd dollárba kerülő program során kifejlesztett kommunikációs és távérzékelő eszközöket felhasználták már a föld alatti vízszint mérésére és időjárás-előrejelzésre is. Ezek különösen fontosak egy olyan országban, amelyben egymást követi a száraz időszak és a monszun.

India 1947-ben vált függetlenné, így idén ünnepli függetlenségének hetvenkettedik évfordulóját.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!