különös család

2018.09.14. 13:00

Kétlábú pótanyuka neveli a gyenge szurikátakölyköt

Az állatka szépen fejlődik, remélhetőleg hamarosan már nevet is kaphat.

Gondozó neveli föl a nyáron született kölyök szurikátát (Suricata suricatta) a Szegedi Vadasparkban, a fiatal példányt, amint megerősödik, igyekeznek visszaszoktatni társai közé – közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.

A nyáron kettő szurikáta született a szegedi állatkertben, a féltestvérek közül a fiatalabbik gyengébb, kevésbé élénk volt, úgy tűnt, mintha nem tudna eleget szopni, annak ellenére, hogy a családtagjai folyamatosan gondját viselték. A szakemberek ezért úgy döntöttek, kiveszik a csapatból, mielőtt baj történne, és egy gondozó vette pártfogásába az állatot. Elfogadta a macskatejpótló-tápszerből készült tejet, sőt már szilárd táplálékot is eszik. A gondos nevelésnek köszönhetően összeszedte magát, így remélhetőleg sikerül felnevelni, és a kritikus időszak végeztével végre bátran nevezheti el a gondozója.

A szakemberek célja, hogy amint lehetséges, visszaszoktassák a csapatba a fiatal nőstényt. Ez nem egyszerű feladat, hiszen a szurikáták amennyire szoros és összetartó családokban élnek, annyira bizalmatlanok az idegenekkel, és valószínű, hogy nem ismerik fel a visszatért családtagot a szurikátakölyökben. Emiatt az összeszoktatásuk hosszú időt és óvatosságot igényelhet majd. A kölyök két hónapos koráig mindenképpen az emberi pótanya gondoskodását fogja élvezni.

A szurikáták Dél-Afrikában élő kisragadozók, főként rovarokkal, apró gerincesekkel, tojásokkal táplálkoznak, de sok növényi eredetű táplálékot is fogyasztanak. Csemegéjük a skorpió, amit a szegedi állatkertben rovartáplálékkal helyettesítenek. A lisztkukac az egyik legkedveltebb eledelük, amely mindig előcsábítja őket a maguk ásta üregrendszerből. Emiatt és közkedveltsége révén a Szegedi Vadaspark állatbemutató programjának, a Zoo Típusú Találkozásoknak egyik fix pontja a szurikátacsapat etetése, amely során egy kisebb előadást is meghallgathatnak róluk a látogatók.

A 700 gramm körüli testtömegű cibetmacska-félék szorosan együttműködő családokban élnek, amelyek egymással azonban időnként véres harcokat is vívhatnak. Kiterjedt üregrendszereket ásnak, amely védelmet biztosít számukra a ragadozókkal szemben. A csapatban a legmagasabb rangú hím és nőstény párzik. A szurikáták utódjai – tizenegy hetes vemhesség után – október és március között vakon és szőrtelenül jönnek a világra.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!