2018.10.07. 12:42
Hihetetlen dolgokat küldenek légi postán
Marihuána a DVD-tokban, szteroid a gyümölcslés tasakban, haditechnikának is beillő drón sima csomagként feladva – a Liszt Ferenc reptér postai központjában mindennapos fogásnak számít. Évente 380 milliós kárt okozna, ha nem szűrnék ki.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik kábítószer-kereső kutyája csomagokat vizsgál át a Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülőtér mellett, a Magyar Posta Nemzetközi Posta Kicserélő Központjában 2014. november 11-én
Forrás: MTI Fotó
Fotó: Illyés Tibor
Szigorú tekintetekkel, mindent látó kamerarendszerrel találja szembe magát az, aki belép a Magyar Posta egyik legszigorúbban őrzött intézményébe, a Liszt Ferenc reptéren megbújó Nemzetközi Posta Kicserélő Központba. Nem csoda, hiszen ezen a helyen megy át az összes olyan feladott levél és csomag, amelyet külföldről küldenek az országba – olvasható a Bors oldalán.
Az itt dolgozó, szinte maroknyi, de képzett vámtiszt feladata az, hogy a legkülönlegesebb technikákkal kiszúrja és kiválogassa a napi több tonna levél és csomag közül azokat, amelyek veszélyesek lehetnek, legyen szó akár ijesztő elektromos blokkolóról, még a vegyészek számára is ismeretlen drogokról vagy akár milliós értékű, álcázott technikai holmikról és lopott műkincsekről.

Fotó: Illusztráció / Koszticsák Szilárd / MTI Fotó
Az országba beömlő küldemények 98 százaléka hozzánk érkezik – magyarázta a Borsnak a hely vezetője, Sepsi Edit pénzügyőr ezredes, a NAV Reptéri Igazgatóságának vámszakmai vezetője. A magyarok évente közel négyszázmilliárd forint értékben rendelnek külföldről.
Ez napi 40-100 tonnányi árut jelent, ezek a postaforgalommal vagy a légi integrátorokkal – például a DHL, FedEx, UPS vagy TNT – érkeznek hozzánk. Ezeket itt, a NAV reptéri igazgatóságán leteszik.
Az integrátorokkal szerencsénk van, ők előre küldik az adatokat a szállított árukról, de a nemzetközi postaforgalommal tonnaszámra érkezik a teljesen ismeretlen küldemény – szögezte le az ezredes.
A dolgozóknak embert próbáló feladatuk van: döbbenetes, de a több száz bálányi csomagkupacból első körben mindössze árulkodó jelekkel és kézi tapintással, manuálisan kell kiszűrniük a gyanús csomagokat.
Ezután a gyanús küldemények egy részét röntgenen is megvizsgálják, naponta közel 200 levél kerül a szkenner alá, ezek közt egészen elképesztő dolgokat találni: akár telefonként feladott több százezres autódiagnosztikai készülékek hamisítványait és haditechnikai eszköznek is beillő drónokat vagy éppen lopott műkincseket.
A drogok és az ébrenlétet fenntartó illegális gyógyszerek a fesztiválszezonban és vizsgaidőszakban elképesztő mennyiségben ömlenek be külföldről.
A szintetikus kábítószerek és a por állagú drogok általában Ázsiából érkeznek, idén olyan sokat fogtunk el, hogy már júniusban túlléptük a tavalyi mennyiséget – vette át a szót az ott dolgozó Dajka Zsolt őrnagy. Ők már találkoztak mindennel: gyümölcslés tasakba töltött szteroidtól kezdve, egészen a vákuumozott drogig.

Fotó: Illusztráció / Koszticsák Szilárd / MTI Fotó
Ha vákuumozzák, tudják, hogy a kutya nem érzi meg, de nekünk is megvannak a magunk trükkjei. Például, aki egy DVD-t ad fel, arról pontosan tudjuk, hogy valami nem stimmel. Ki az, aki a mai internetes világban postán küld DVD-t Dél-Amerikából? Fogadni mernék, hogy ebben is van valami – mutatott fel egy DVD-t a gyanúsnak ítélt, így félretett csomagok közül. Az elfogott küldeményt kinyitja, és kiderül, hogy a szimata nem csalt, a doboz valóban egy ismeretlen drogot rejt.

A tengernyi küldeményt manuálisan már nem lehet sokáig fennakadás nélkül feldolgozni. – A NAV és a Posta is dolgozik azon, hogy az ügyfél előre megadhassa azokat az adatokat, amely a rendelt áru paramétereit, a vételár kiutalását tartalmazza. Az előre küldött adatok nagyban könnyítenék a vámeljárást, így a tisztességes ügyfelek hamarabb jutnának a megrendelt küldeményekhez. A csalóknak ezután sem lesz sok esélyük.
Borítókép: Illusztráció
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik kábítószer-kereső kutyája csomagokat vizsgál át a Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülőtér mellett, a Magyar Posta Nemzetközi Posta Kicserélő Központjában 2014. november 11-én