boldog állatvédők

2018.12.04. 21:20

A Chanel nem használ többet krokodil- és kígyóbőrt

Ha eddig nem vásárolt a közel kétmillió forintos pitonbőr táskából, akkor már nem is teheti meg.

Forrás: Shutterstock

A Chanel francia divatház elsőként jelentette be, hogy nem használ többet krokodil-, kígyó- és gyíkbőrt a termékeihez. A bejelentést kedden lelkesen üdvözölték az állatvédők.

„Elhatároztuk, hogy nem használunk többet egzotikus bőröket a kreációinkhoz” – írta a Chanel közleményében, hangsúlyozva, hogy egyre nehezebb az „etikai követelményeiknek” megfelelő egzotikus állatbőrökhöz jutniuk.

A Chanel honlapjáról kedden levették a pitonbőr táskákat, de a másodlagos forgalmazók honlapjain még kaphatók voltak az 5500 eurós (1,8 millió forintos) árnál kezdődő alkalmi táskák.

A PETA és a Humane Society International (HSI) állatvédő szervezetek szerint a Chanel döntése a szőrmékre is vonatkozik.

A Chanel közleménye nem említi a szőrméket, de Karl Lagerfeld, a divatház művészeti igazgatója kijelentette a Woman's Wear Daily című online divatlapnak adott interjúban, hogy a Chanel olyan ritkán használ szőrméket, hogy nem is emlékszik, mikor volt ilyen utoljára a kifutón.

A PETA szerint más divatcégeknek, közöttük a Louis Vuittonnak is követniük kellene a Chanel példáját és át kellene térniük az olyan új anyagokra, amelyek megkímélnek számtalan állatot a nyomorúságos élettől, valamint az erőszakos és fájdalmas haláltól.

A krokodil- és kígyóbőr elleni kampányok nem olyan népszerűek a közönség körében, mint a szőrme elleni küzdelem. Egyes divatházak pedig hüllőfarmokba invesztáltak, hogy garantálják: etikus módon jutnak a bőrökhöz.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock/Victoria Chudinova

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!