új fejezet

2018.12.08. 11:39

Elsőként száll le űrszonda a Hold távoli oldalára

A Csang'o-4 feladata lesz a Hold felszínének és felszíni formáinak vizsgálata, ásványi összetételének kimutatása.

Forrás: Shutterstock

A Nagy Menetelés-3B rakétával útnak indított űrszonda egy leszálló egységből és egy holdjáróból áll. A Csang'o-4 új fejezetet fog nyitni a holdkutatásában – közölték a szakemberek. Az űrszondát június közepén megelőzte a Csüecsiao (Szarka-híd) nevet viselő adóvevő műhold pályára állítása, amely az űrszonda kommunikációját biztosítja.

Az űrszonda Csang-o holdistennő nevét viseli az ókori kínai mitológiából, aki a Holdra repült az után, hogy ivott az örökéletet biztosító varázslatos elixírből.

A Csang'o-4 tudományos feladata lesz alacsony frekvenciájú rádiócsillagászati megfigyelés, a Hold felszínének és felszíni formáinak vizsgálata, a Hold ásványi összetételének kimutatása, a neutron sugárzás mérése, azaz a Hold túloldala környezetének tanulmányozása – közölte a Kínai Nemzeti Űrügynökség.

A kínai holdkutatási program nemzetközi együttműködésben valósul meg. A misszió négy tudományos programjának műszereit holland, német, svéd és szaúd-arábiai kutatók fejlesztették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!