tényleg kikutatták

2019.08.27. 13:17

A sajtburger a varjak koleszterinjét is növeli

A városi környezetben élő varjaknak, amelyek hozzáférnek emberek ételhulladékához, magasabb a koleszterinszintjük a vidéken élőknél – derítették ki amerikai ornitológusok.

Forrás: Shutterstock

Andrea Townsend és munkatársai a New York államban lévő Hamilton College-ban 140 fiatal varjútól vett vérmintát koleszterinszintjük méréséhez Kaliforniában, hogy nyomon kövessék fennmaradásuk esélyeit. Azt találták, hogy minél közelebb éltek a madarak a városi környezethez, annál magasabb volt a koleszterinszintjük.

Hogy közvetlenül is teszteljék az emberi élelem hatásait,

a kutatók New Yorkban élő varjúfiókákat rendszeresen sajtburgerekkel tápláltak és összehasonlították koleszterinszintjüket olyan madarakéval, akik a közelben éltek, de maguknak kellett gondoskodniuk táplálékukról.

A sajtburgert evőknek magasabb volt a koleszterinszintjük, mint a másik csoportnak, hasonlóan ahhoz, ahogyan azt Kaliforniában tapasztalták.

A kutatók kimutatták azt is, hogy a városi madarak esetében alacsonyabb volt az életben maradási arány az első három évben, mint a vidéki varjaknál, de nem a magasabb koleszterinszinttel okolható nagyobb elhullásuk. Sőt a New York-i populációnál a magasabb koleszterinszint hozzájárult jobb testi állapotukhoz.

„Az összes rossz sajtó ellenére, a koleszterinnek vannak előnyei is, kiszolgál egy sor alapvető életfunkciót. Sejtmembránjainak fontos része és kulcsfontosságú hormonok összetevője”

- idézte Townsendet az Amerikai Ornitológiai Társaság közleménye.

Tudjuk, hogy a túlzott koleszterinszint betegséget okoz embereknél, de nem tudjuk, hogy mit jelent a >>túlzott<< a vadmadaraknál„ – tette hozzá.

Townsend nem javasolja, hogy az emberek kezdjék sajtburgerekkel vagy más feldolgozott élelmiszerrel etetni a vadmadarakat.

”A vadmadarak nem úgy fejlődtek, hogy feldolgozott élelmiszert fogyasszanak, ennek lehetnek negatív következményei, amelyeket nem mértünk, vagy amelyek csak hosszabb idő múlva jelentkeznek.„ A madáretetés jó mód arra, hogy kapcsolatba lépjük a természettel, de bizonyos élelmiszerek, amelyeket az emberek a vadállatoknak adnak, nem tesznek jót ezen állatok egészségének – hangoztatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!