abszolút siker

2019.11.18. 12:25

Két német műsorvezető megdöntötte az élő televíziózás rekordját

A német ARD közszolgálati televízió két munkatársa három nap alatt száz vendéggel beszélgetett gyakorlatilag megállás nélkül.

Forrás: YouTube

2014-ben két szír műsorvezető 4205 percig bírta szusszal kamerák előtt, ez öt perccel volt több, mint 70 óra. Ariane Alter és Sebastian Meinberg, a német ARD közszolgálati televízió két munkatársa most ezt a rekordot adta át a múltnak, mivel november 12. és 15. között kereken 115 perccel tovább bírta, lényegében alvás nélkül – írja a Mandiner.

A közlemény szerint 100 vendéggel beszélgettek három nap alatt. Ahhoz, hogy a rekord érvényes legyen, minden órából legalább negyven percet beszélgetéssel kellett tölteniük a műsorvezetőknek.

Ariane Alter a monstre élő műsor után elmondta: nehezebb volt, mint amire számítottak, de nagyon boldog, hogy sikerült. Társa, Meinberg abszolút sikerről beszélt nyilatkozatában, és büszke arra, hogy nem rettentek vissza ettől a hatalmas feladattól.

Hivatalos adatok szerint egyébként az esemény Youtube-os közvetítésébe közel 1,8 milliónyian kapcsolódtak be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!