földrengés

2020.01.07. 14:48

Szinte teljesen megsemmisült egy világhírű turistalátványosság

Leomlott a hétfői erős földrengésben Puerto Rico híres tengeri „sziklaablaka”, a Punta Ventana.

Forrás: Shutterstock

Az 5,8-as erősségű földmozgás a karibi sziget déli partjainál pusztított helyi idő szerint hétfő hajnalban, áramkimaradást okozott, az épületekben súlyos károk keletkeztek. Szökőár miatt nem adtak ki riasztást – írta a BBC hírportálja kedden.

A földrengés után a közösségi hálóra feltöltött képeken a megrongált házak mellett látható az is, hogy mi maradt a Punta Ventana nevű turistalátványosságból.

Fotó: Ricardo ARDUENGO / AFP

A tengerbe nyúló, természetes ablakot formáló sziklaképződmény Guayanilla város közelében állt.

A városi önkormányzat sajtósa, Glidden López Facebook-bejegyzésében írta:

„A Ventana összeomlott. Mindannyian őrizzük emlékezetünkben”.

Egy korábbi bejegyzésében arról tudósított, hogy a Ventanát az elmúlt napok kisebb rengései már megrongálták.

Az Egyesült Államok társult államát, a 3,2 millió lakosú Puerto Ricót december 28. óta egy sor földmozgás rázta meg, a legerősebb a hétfői volt az amerikai Földtani Intézet (U.S. Geological Survey) szerint.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!