sajátos igények

2020.03.25. 13:15

Külön fürdőt építenek a muszlimoknak Stockholmban

A svéd kormány továbbra is komolyan gondolja a muszlimok integrálását, ezért most egy szabadtéri fürdőt épít nekik közel Stockholm leghírhedtebb no-go zónájához, a Rinkebyhez. A létesítményt olyan víztisztító rendszerrel látják el, amely lehetővé teszi, hogy egészségügyi kockázat nélkül mindenki olyan ruhában fürödjön benne, amilyenben csak akar.

Forrás: Shutterstock

Mióta a muszlimok tömegesen megjelentek a kontinensen, sok európai számára visszatetsző, hogy asszonyaik ruhában jelennek meg a fürdőkben, uszodákban, strandokon. Noha ez számukra előírás, innen nézve viszont – az európai szokások és szabályok figyelmen kívül hagyásán túl – higiéniai kérdéseket is felvet.

Ez eddig is sok feszültség forrása volt – írja a V4NA hírügynökség. Tavaly szeptemberben például burkiniben fürdőzve tiltakoztak a burka-tilalom ellen aktivisták egy párizsi uszodában. A vendégek felháborodtak az akciójukon, volt, aki meztelenre vetkőzött, hogy a tiltakozók ellen tiltakozzon. Végül az úszómesterek és a helyszínre érkező rendőrök vezényelték ki az iszlamista aktivistákat a medencéből, a vezetőség pedig úgy döntött, hogy bezárja az uszodát.

Egy másik esetben veszekedés tört ki a bécsi Simmering uszodájában, amikor a női öltözőben egy nő meztelenre vetkőzött úszás után, hogy át tudjon öltözni. Az öltözőben viszont egy burkinit viselő nő is volt a hétéves kisfiával. A muszlim anya pedig felháborodott, mert szerinte a gyermekét zavarta az osztrák nő meztelensége. „Én meg azt válaszoltam neki, hogy én ateista vagyok, és kértem, hogy vegye le a burkinit, mert kényelmetlenül érint a vallása, ráadásul a ruhája nem felel meg az Ausztriában szokásos fürdőzési kultúrának” – mondta utóbb az osztrák Susanne S.

Az ilyen típusú összezördüléseket Finnországban úgy próbálják meg kiküszöbölni, hogy több uszodában külön idősávot vezettek be, amikor csak muszlimok, főleg muszlim nők látogathatják a létesítményeket. Egy török származású muszlim vállalkozó, Abdullah Zeran három millió euróból építene uszodát és szaunát kizárólag muszlimoknak Frankfurtban. A 38 éves férfi terve, hogy az iskolás lányok és fiúk elkülönített úszásoktatáson vehessenek majd részt.

Fotó: V4NA

Ennél is előbbre járnak Stockholmban, ahol már elkezdték a muszlimoknak szóló strand építését – számolt be róla a Nya Tider norvég hírportál alapján a Voiceofeurope. A projekt menedzsere, Pye Seaton azt mondja, hogy a fürdő modern víztisztító rendszerrel készül, főként azért, hogy a muszlimok bármilyen öltözékben fürödhessenek benne. A 3000 ember befogadására képes kültéri építményt májusban adják át. Már ha a koronavírus járvány ebben meg nem gátolja őket.

A Järvafield-en található strand Tensta és Rinkeby között helyezkedik el, de Akalla és Kista környékéről is könnyen megközelíthető. Ezekben a körzetekben magas a muszlim lakosság aránya, Rinkeby pedig az egyik leghírhedtebb no-go zóna. Erről már 2017-ben azt nyilatkozta a svéd főügyész, hogy majdnem olyan mint egy háborús zóna, ahol a lakosság 75 százaléka bevándorló és ahova már sem a postások sem a rendőrök sem mennek be szívesen. Az új strandról a norvég lap azt írja, hogy az “túlnyomó részt” a muszlimoknak épül, de nyilván a svédeket sem zárják majd ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!