veszélyes helyzet

2020.03.06. 19:33

Mintegy ezer keselyű pusztult el Bissau-Guineában két hét alatt

A ragadozómadarak elhullását először február 23-án észlelték.

Forrás: Shutterstock

Mintegy ezer keselyű pusztult el eddig ismeretlen okokból az elmúlt két hétben Bissau-Guineában – közölte a Vulture Conservation Foundation (VCF).

A ragadozómadarak elhullását először február 23-án észlelték, amikor 200 madártetemre bukkantak, majd hirtelen 400-ra, majd 600-ra emelkedett az elpusztult állatok száma, amely ma már megközelíti az ezret – derül ki a szervezet honlapján csütörtökön kiadott közleményből.

A fajmegőrző szervezet illetékesei bátorítónak nevezeték, hogy az utóbbi néhány napban nem történt elhullás. Aggodalomra ad azonban okot, hogy a ragadozómadarak pusztulásának oka még mindig nem ismert. Ezért létfontosságú azonosítani és semlegesíteni haláluk okát.

Ez a páratlan és jelentős számú madárelhullás súlyos csapást jelent a ragadozó madár megőrzésére Afrikában tett lépésekre – olvasható a közleményben.

Az elhullott madarak többsége súlyosan veszélyeztetett csuklyás keselyű. A Szaharától délre fészkelő ragadozómadár a szavannák lakója, de emberi települések közelében is felbukkan. Hossza 62-75 centiméter, szárnyai fesztávolsága 155-165 centiméter, testtömege 1500-2600 gramm.

Az állatvédők attól tartanak, hogy a madarak mérgezés áldozatai lehettek. Afrikában rendszeres a vadállatok megmérgezése, ez vezetett a keselyűk, különösen a csuklyás keselyűk populációjának drámai csökkenéséhez, amely miatt a Természetvédelmi Világszövetség világlistáján három keselyűfaj is veszélyeztetett vagy súlyosan veszélyeztetett besorolású.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!