Járvány

2020.06.06. 11:00

A gyerekeknek kis szerepe van a koronavírus terjedésében

A 12 éven aluli gyerekeknek csupán kis szerepe van a koronavírus terjesztésében – ezt állapította meg a holland Nemzeti Egészségügyi Intézet (RIVM) tanulmánya.

A tanulmány, amely az ország vezető orvosi folyóiratában jelent meg, 54 családban vizsgálta a vírusfertőzés alakulását. A kutatás 227 embert érintett.

Más országok hasonló tanulmányai korábban arról számoltak be, hogy

a gyerekeket ritkábban fertőzi meg a vírus, és ha meg is fertőződnek, általában nem betegednek meg súlyosan.

„Igen, a gyerekek is megfertőződnek, de a fertőzést elsősorban a hasonló korú felnőttek adják át egymásnak, és a felnőttekről terjed a gyerekekre” – állapította meg a holland tanulmány.

„A fertőzés gyerekek közötti átadása, illetve az, hogy gyerek fertőz meg felnőttet, mint az influenza esetében, a jelek szerint kevésbé gyakori” – emelték ki a kutatók.

A holland kutatás gyenge pontja, hogy a tanulmányban vizsgált családok valószínűleg nem reprezentálják a teljes holland lakosságot. A kiválasztott résztvevők olyan családok voltak, amelyeknek tesztje március 23. és április 16. között lett pozitív. Ebben az időszakban Hollandiában csak a feltehetően Covid-19 betegségben szenvedő súlyos eseteket és az egészségügyi dolgozókat tesztelték.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!