érdemes megnézni

2020.10.11. 15:48

Így néz ki egy csillagrobbanás 70 millió fényévről (videó)

Mivel megszámlálhatatlanul sok csillag van a világegyetemben, jogosan gondolhatnánk azt, hogy megsemmisülésük látványos villanásokkal jár. Az egyszerű szemlélő a szupernóvák többségét azonban nem veszi észre, ugyanis ezek az események ritkán figyelhetők meg a látható fény tartományában. Szerencsére a Hubble Űrteleszkóp észreveszi azt, amit az emberi szem nem, így rögzíteni tudta egy 70 millió fényévre található csillag halálát – írja a Science Alert tudományos portál.

Forrás: Shutterstock

2018 januárjában fényes robbanás rázta meg az NGC 2525 galaxis peremvidékét. Egy hónappal később a Hubble egyik legfontosabb műszerét, a Wide Field Camera 3-t a fényjelenség felé fordította és fotózni kezdte azt – írja az Origo. A munka egészen 2019 februárjáig, a fény teljes kihunyásáig tartott, ez alatt az idő alatt a szupernóva majdnem összes fázisát sikerült megörökítenie a kutatóeszköznek.

A robbanás egy bizonyos ponton 5 milliárdszor fényesebb volt a Napnál.

„Egyetlen földi tűzijáték sem vetekedhet ezzel a szupernóvával, aminek halványuló pompáját a Hubble rögzítette” – mondta Adam Riess asztrofizikus, a Space Telescope Science Institute és a Johns Hopkins Egyetem munkatársa.

Az SN 2018gv katalógusjelű szupernóva ugyanakkor több egyszerű csillagrobbanásnál – segítségével a csillagászok az univerzum tágulását érthetik meg. Úgynevezett Ia típusú szupernóváról beszélhetünk, ami olyan kettős rendszerekben következik be, amelyek egyik tagja fehér törpe. Ha ez a csillag túl sok anyagot szív magához a kísérőcsillagából, akkor termonukleáris robbanás következik be, ami szétveti a fehér törpét. Mivel a robbanás egy kritikus tömegnél következik be, az ilyen szupernóvák elméletileg mindig egyforma fényesek.

Ezért kitűnően használhatók távolságbecslésre, hiszen az abszolút fényességük mindig ugyanakkora, s ezt a látszó fényességgel összehasonlítva megállapíthatjuk távolságukat.

A távolságmérés számos dologban segíthet – például kideríthetjük, milyen fényesek a galaxisok, de feltérképezhetjük a rejtélyes sötét anyag eloszlását is. Végül, de nem utolsó sorban meghatározhatjuk a világegyetem tágulásának ütemét.

Riess és munkatársai folytatják az SN 2018gv megfigyelését a Hubble Űrteleszkóppal.

A szakértő nagy reményeket fűz a Hubble utódjának számító James Webb űrtávcsőhöz, ami a remények szerint még messzibb Ia típusú szupernóvák megtalálását teszi lehetővé.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!