történelem

2021.02.09. 12:59

Digitális atlasz érhető el az interneten a középkori Magyarországról

A húsz évvel ezelőtti kiadás alapjain fejlesztett új alkalmazás az 1500 körüli állapotokat mutatja, birtokhatárokkal, az akkor létezett településekkel.

20200212 Vajdaság Aracsi pusztatemplom Fotó: Bach Máté (BPM) Magyar Nemzet

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Bach Máté

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének az Árpád-ház Program keretében végzett kutatásaira támaszkodva megújították Engel Pál Magyarország középkori településtörténetéről húsz évvel ezelőtt CD-ROM-on kiadott adatbázisát, amely a fejlesztésnek köszönhetően bárki számára elérhetővé vált az interneten.

Az adatbázis eredetileg az OTKA és az Akadémiai Kutatási Pályázatok támogatásával készült az MTA Történettudományi Intézetében 1993-2001 között.

A digitális atlasz a Magyar Királyság részletes térképét mutatja be a középkor végén, azaz az 1500-as évek körüli évtizedekben

– olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) keddi közleményében.

Fotó: abtk.hu

A tájékoztatás szerint megtalálható rajta minden olyan település – város, mezőváros, falu, puszta, vár, kolostor –, amely akkoriban létezett, és amelynek a fekvését legalább hozzávetőlegesen meg lehetett állapítani.

A fontosabb vizeken és a megyehatárokon kívül feltünteti a jelentősebb királyi, egyházi és világi földbirtokok határait is, az 1498. évi állapot szerint.

A térképhez részletes leíró adatbázis kapcsolódik, amely a megjelölt településekre vonatkozó legfontosabb adatokat tartalmazza. A BTK vezetésével végzett munka során a teljes anyag a mai követelményeknek megfelelő térinformatikai környezetbe került át. Mind a korszerű futtatóprogramot, mind az adatbázis továbbfejlesztését – az első kiadáshoz hasonlóan – a Térinfo Bt. végezte.

A megújult adatbázis, egy futtatóprogram letöltésével most már bárki számára interneten is elérhető

és változatlan eredeti tartalom mellett számos fejlesztést, új elemet tartalmaz. Így például beépült az OpenStreetMap, így az automatikusan megnyílik; belekerült az SRTM (Shuttle Radar Topography Mission) domborzati modell; új térképként jeleníthetők meg az egyes korok között végbement birtokosváltozások; pontosabb lett az adatbázis geometriája és teljesen megújult az adatbázist futtató térinformatikai környezet.

Borítókép: Aracsi pusztatemplom / Illusztrációfotó / Bach Máté / Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!