etikai kérdés

2021.07.18. 09:01

A WHO tudni akar a génmanipuláció bármely formájáról

Az ENSZ szakosított szervezetének szakértői csoportját azután kérték fel az irányelvek kidolgozására, hogy egy kínai kutató génszerkesztett gyerekeket hozott létre.

Researcher working with DNA on blurred background.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Natali _ Mis

Új ajánlásokat fogadott el az emberi génszerkesztésről az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely ezen kutatások globális adatbázisának létrehozására szólított fel, hogy nyomon lehessen követni a „génmanipuláció bármely formáját”.

Az ENSZ szakosított szervezetének szakértői csoportja két jelentést tett közzé hétfőn, amelyekben javasolják, hogy nyilvánosságra kell hozni minden tanulmányt az emberi génszerkesztési kutatásokról, valamint egy olyan mechanizmust, amely felhívja a figyelmet a nem etikus vagy nem biztonságos kutatásokra.

A szakértői csoportot 2018-ban bízta meg a világszervezet az emberi génszerkesztési kutatások irányelveinek kidolgozásával, annak nyomán, hogy egy kínai kutatói bejelentette, segítségével megszületettek a világ első génszerkesztett gyermekei. A génszerkesztett babák esetében a kínai kutató módosította a génjeiket még embrió állapotukban, hogy ellenállók legyenek a HIV-vírussal szemben. A nem engedélyezett beavatkozás miatt hazájában a kínai szakembert börtönre ítélték, a tudományos világ pedig elítélte tettét.

„Az őssejtkutatások terén gátlástalan vállalkozók és klinikák szándékosan visszaélnek a klinikai kutatások adatbázisaival, regisztrálnak olyan általuk tervezett eljárásokat, amelyeket szigorúan jóváhagyott klinikai vizsgálatoknak tüntetnek fel” – hívta fel a figyelmet a szakértői csoport.

Robin Lovell-Badge, a Francis Crick Intézet kutatója, a szakértői csoport egyik tagja számos olyan esetet idézett, amikor nyomást gyakoroltak génszerkesztési kísérleteket tervező tudósokra Oroszországban, Ukrajnában és Törökországban, hogy ne folytassák kutatásaikat. Robin Lovell-Badge ugyanakkor egy jóval szigorúbb mechanizmus létrehozását sürgette a visszaélések nyilvánosságra hozatala érdekében.

A szakértői csoport elismerte, hogy a génszerkesztési technikák olcsóbbak lettek, egyre szélesebb körben terjednek el, és az Egészségügyi Világszervezetnek korlátozott lehetőségei vannak arra, hogy az ilyen kutatásokat figyelemmel kísérje, és fennhatósága sincs arra, hogy az országokat e téren együttműködésre kötelezze.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!