Lehet pályázni!

2021.09.20. 18:15

5 millió forintot nyerhetnek fiatalok a tudományos versenyen

A tehetségkutatón elért dobogós helyezés 100 többletpontot fog érni a jövő évi egyetemi felvételin.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Meghirdették a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt. A megmérettetésre 14 és 19 év közötti fiatalok nevezhetnek önálló projekttel november 25-ig. Az első fordulóból továbbjutóknak 2022. április 1-ig lesz lehetőségük a projekt részletes kidolgozásra.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára a versennyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a mérlegelő gondolkodás és a kreativitás fejlesztése kiemelt fókuszpontja az oktatási rendszernek.

Az újítások és innovációk tehetik hatékonyabbá és eredményesebbé a jövő Magyarországát, valamint alapozhatják meg az emberek jólétét és életkörülményeit – tette hozzá.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt három évben hazánkban a kutatásra, a fejlesztésre és innovációra fordított források megtöbbszöröződtek. A pályázat pedig egyaránt támogatja a kutatóvá, illetve a vállalkozó válást. Ezenkívül minden érdeklődőnek biztosítják a lehetőséget arra, hogy élethelyzetének megfelelően tudjon bekapcsolódni a támogatási rendszerbe.

Rácz Zsófia a fiatalokért felelős helyettes államtitkár elmondta, a nemzeti tehetség program keretében az idén 3,6 milliárd forintot fordítanak tehetséggondozásra. Ehhez kapcsolódóan több ösztöndíjat is működtetnek annak érdekében, hogy a fiatalok minden lehetőséget megragadhassanak tehetségük kibontakoztatására. A forrást központi költségvetésből és felajánlott adóból biztosítják.

Jelentkezni, illetve további részletekről tájékozódni a Magyar Innovációs Szövetség honlapján lehet. A versenyen a legeredményesebbnek bizonyuló felkészítő tanárok és középiskolák is kiemelt támogatásban részesülnek.

A Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával hirdette meg a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!