Jótékonysági gyűjtés

2021.11.23. 08:30

Adventi koszorú vásárlásával segíthet a rászorulókon az ünnepek alatt

A kezdeményezés keretében többek között közös koszorúkészítés és mézeskalács-sütés várja az adományozókat.

A Leány, Anya, Gyerek Alapítvány javára gyűjt a Fiatal Családosok Klubja, a Ficsak mintegy 30 hazai családszervezettel együtt a Családszervezetek VI. Adventi Vására és Gyűjtése keretében. A befolyó összegből a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonát támogatják .

Király Nóra, a Ficsak alapítója elmondta, a járványhelyzet miatt a gyűjtést a tavalyihoz hasonlóan az online térben tartják meg.

A vásáron az akció fővédnöke, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és lányuk, Áder Júlia saját készítésű adventi koszorúit lehet megvásárolni.

Az idei adventi gyűjtésük teljes bevételét egy új családi otthon kialakítására szánják, amely teljes ellátást és menedéket ad majd az arra rászoruló családoknak. Király Nóra kiemelte, a járványhelyzet miatt is különösen fontos, hogy segítséget kaphassanak a családon belüli erőszak áldozatai. A Ficsak célkitűzése, hogy legalább másfél millió forintot tudjanak összegyűjteni erre a célra.

Pénteken, november 26-án várják az adományozókat a Ficsak XI. kerületi központjának kertjébe, ahol a többek között koszorúkészítés és mézeskalács-sütés lesz.

Nyitrai Zsolt kiemelt ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, már hagyomány, hogy a családszervezetek összefognak, és jótékonysági gyűjtéseket szerveznek az advent időszakában. Egyúttal rendkívül példaértékűnek nevezte az ilyen jellegű összefogást, valamint közös a gondolkodást és a cselekvést.

Magyarországon több mint 60 ezer civil szervezet, egyesület és alapítvány működik. A kormány támogatására azok számíthatnak, akik társadalmi értéket képviselnek és a közösségi célok megvalósulásáért dolgoznak.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, a magyar kormány nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatja ezeket a civil szervezeteket. 2010 óta két és félszeresére nőtt az állami támogatásuk. Amíg 2010-ben ez 144 milliárd forint volt, mára ez az összeg 354 milliárd forintra nőtt.

Akiknek most zajlik a gyűjtés, számomra igazi hősök – fogalmazott a kezdeményezésben résztvevő Dér Heni énekesnő, kisgyermekes édesanya. Hozzátette, fontosnak tartja, hogy a nehéz helyzetbe került édesanyák baj esetén merjenek szólni és szakember segítséget kérni.

Gróh llona, a Ringató alapítója elmondta, a kisgyermekes családoknak szóló zenei, művészeti nevelési programjuk olyan érzelmi megerősítést adhat a szülőknek, amelyre az anyaotthonban élőknek igazán szükségük van.

Gróh Ilona egyúttal a Ringató online karácsonyi foglalkozásra is felhívta a kisgyermekes családok figyelmét. A november 28-án megvalósuló eseményen a belépő megvásárlásával az érdeklődők szintén a gyűjtést támogathatják.

A családszervezetek adventi akciója 2016-ban indult. A Ficsak a gyűjtést minden évben több szervezettel karöltve rendezi meg. A befolyt összegből évről évre segítséget nyújtanak egy olyan szervezetnek, amelynek munkája kiemelkedően fontos a kisgyermekek életében. 2018-ban a siket és nagyothalló, 2019-ben a szívbeteg gyermekeket, 2020-ban pedig a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot támogatták a gyűjtés által.

A támogatásokat az adjukossze.hu honlapon keresztül is várják.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!