Sok életet megmentettek

2022.01.06. 15:45

Tavaly több mint hétezer lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat

Tavaly 7186 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, csak az utolsó negyedévben 2000 alkalommal. Több mint nyolcvanan életüket vesztették, és tavaly is több mint húszan haltak meg szén-monoxid-mérgezés miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője csütörtökön, jelezve azt is: több helyen vannak már érzékelők, ami segíti az emberéletek és az értékek mentését.

Dóka Imre azt írta: 

2021-ben több mint 125 ezer négyzetméternyi otthon égett le; ez akkora terület, mint két nagyobb bevásárlóközpont. A lakástüzekben 86 ember vesztette életét, csak decemberben 14-en. A tűzoltók 546 ember életét mentették meg, 588-an szereztek kisebb-nagyobb sérüléseket, többségük füstmérgezés miatt. 

A legtöbb, tragédiával végződő lakástűz Pest és Hajdú-Bihar megyében, valamint Budapesten volt - emelte ki.

Közleménye szerint a 2021-ben keletkezett lakástüzek eloltásához 6500 munkaórára volt szükség, összesen 14 087 tűzoltóautót riasztottak ilyen esethez. A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 337 lakástűz után indult tűzvizsgálat. 

A leggyakrabban nyílt láng használata, dohányzás, elektromos meghibásodás, illetve a fűtési rendszer hibája vezetett tűzhöz.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a 7186 tűzzel érintett otthon közül csak néhány helyen volt füstérzékelő, holott - mint kiemelte - ezek a berendezések már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, a riasztás után még van idő cselekedni, a kisebb tüzet eloltani; a tűzoltókat is hamarabb lehet értesíteni, akik így több értéket tudnak megmenteni.

Dóka Imre kitért arra is, hogy évről évre több ingatlanban van szén-monoxid-érzékelő, ennek is betudható, hogy egyre több ilyen esethez riasztják a tűzoltókat. Tavaly több mint ezer alkalommal hívták szén-monoxiddal összefüggő esethez a tűzoltókat, hiszen az érzékelők a legkisebb koncentráció esetén is jeleztek. Ezzel a gyors reagálással 43 ember életét sikerült megmenteni. Valamilyen fokú mérgezést 261-en szenvedtek, 21-en életüket vesztették. A legtöbben Budapesten, Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megyében. A legsúlyosabb eset 2021 júniusában történt, amikor egy négytagú család vesztette életét szén-monoxid-mérgezésben Budapest VI. kerületében. Az áldozatok között két gyermek volt - idézte fel a helyettes szóvivő.

Megjegyezte: 

minden nyílt lánggal működő fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak. A tragédiák elkerülése érdekében megfelelő levegő-utánpótlást kell biztosítani a fűtőeszköz és vízmelegítő környezetében, és célszerű a készülékek közelében, fejmagasságban egy szén-monoxid-érzékelőt telepíteni 

- írta közleményében Dóka Imre.

 

Borítókép: illusztráció

Címkék#lakástűz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!