Razzia

2022.03.10. 11:00

Műkincsek ezreit foglalta le nemzetközi művelet keretében az Europol

Kulturális javak tiltott kereskedelme elleni nemzetközi művelet során 28 országban 52 embert állítottak elő, valamint lefoglaltak 9408 műkincset, köztük főként régészeti leleteket, bútorokat, érméket, festményeket és hangszereket – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).

A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint a múlt év második felében, négy hónapon át tartó műveletben résztvevő országok bűnüldöző hatóságai repülőtereken, határátkelőhelyeken, valamint aukciósházakban, múzeumokban és magánlakásokban végeztek ellenőrzéseket.

Az akció során a francia vámhatóság 4231 régészeti leletet foglalt le, köztük mintegy háromezer érmét, 

valamint gyűrűket és kerámiadarabokat. Megállapították, hogy az elkövető régészeti lelőhelyeket fosztott ki egy fémdetektor segítségével.

 

  • Egy másik házkutatás során a francia hatóságok három, a Tumaco-La Tolita kultúrából származó ősi szobrocskát foglalt le.
  • A spanyol rendőrség 91 aranyérméből álló kincsleletet talált a Római Birodalom időszakából, becsült értéke félmillió euró (19 millió forint) a feketepiacon.
  • Az Egyesült Államok illetékes tisztjei egy szállítmányba rejtve 13 ősi mexikói leletet találtak.
  • A román rendőrség egy 13. századi körmeneti keresztet talált, amely az eljárás végén visszakerült a Szeben megyei Nagydisznód evangélikus múzeumába, ahonnan 2016-ban ellopták.
  • Az olasz hatóságok 79 különböző típusú és korú régészeti tárgyat foglaltak le. A műkincsek tulajdonosai nem tudták igazolni a tárgyak származását, vagy hiányzott az ország területére való behozatalukat igazoló dokumentáció.
  • A holland rendőrség Kees Verwey holland festőművész korábban ellopott két alkotását találták meg egy amszterdami aukciósház online katalógusa alapján.
  • A görög rendőrség tisztjei egy római kori márványoszlopot, valamint a hellenisztikus időszakból származó 13 érmét és három kerámiaedényt találtak.

 

Az uniós hatóság megjegyezte: a fémdetektorok keresett eszközök a fosztogatók körében. Hét európai bűnüldöző hatóság jelentette, hogy összesen 90 olyan fémdetektort foglaltak le, amelyeket régészeti lelőhelyek kifosztására használtak.

Borítókép: Illusztrációfotó / Guardia Civil / AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!