Genderideológia

2022.06.18. 12:33

Érzékenyít az ELTE egyik kara, több tízezren szólalnak fel ellene

Gendertanfolyamot indított az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara, amelynek részeként az LMBTQ-lobbi tanait közvetítik a pedagógusoknak - hívja fel a figyelmet a Védett Társadalom Alapítvány és a CitizenGO. A kurzust ráadásul olyan forrásból finanszírozzák, amelyből a gyermekek védelmét kellene előmozdítaniuk.

Csaknem harmincezer aláíró támogatta eddig a Védett Társadalom Alapítvány által kezdeményezett, a genderérzékenyítés leállítását követelő petíciót.

Az értékvédő hálózat az aláírásgyűjtéssel is szót emel az Eötvös Loránd Tudományegyetemen zajló – ahogy fogalmaznak – genderkurzus ellen, amelyen az alapítvány megítélése szerint a pedagógusokat akarják befolyásolni az LMBTQ-lobbi érdekeinek megfelelően. Ennek megfelelően kitartóan agitálnak a nemi sztereotípiák felszámolására is, akár már kisgyermekek esetében.

A kurzuson szó esik arról is, kilenc (!) éves korban már ösztönözni kell a gyerekeket arra, hogy önkielégítést végezzenek és fedezzék fel a szexuális örömöt. 

Az alapítvány kurátora, Földi-Kovács Andrea vallja, hogy a genderideológia komoly fenyegetést jelent a gyerekekre nézve, éppen ezért fontosnak tartja, hogy ahol hazánkban még nem jelent meg ez a káros eszmeiség, ott a jövőben se engedjük terjedni, ahol pedig felbukkan, ott szálljunk szembe vele, ahogy csak tudunk. A televíziós újságíró szerint a lobbi nyomulása tény, nem pedig álprobléma, esetleg riogatás – olvasható a Mandiner cikkében.

Azt hangsúlyozza, az ELTE TÓK által indított képzés a genderideológia alapvetéseire oktatja a pedagógusokat és a szülőket, ezért eljött az idő a közös cselekvésre. 

Nem tudjuk elfogadni, hogy kifejezetten a lobbi érdekeit szolgáló kurzussal formálják át a magyar pedagógusok gondolkodását, azokét az emberekét, akik utána gyermekeinkkel foglalkoznak– ezt már Schittl Eszter, a CitizenGO magyarországi kampányigazgatója mondja a Mandinernek. A keresztény értékvédő rámutat, a pedagógustársadalom átformálásával megindulhat a teljes magyar társadalom átformálásának kísérlete, holott egyértelmű, hogy a túlnyomó többség nemet mond a genderlobbi tevékenységére és célkitűzésére. A petíciót azért is tartja fontosnak, mert azáltal újra lehetőségünk van e véleményünk artikulálására. 

Gyermekek védelme helyett gyermekek befolyásolása

A CitizenGO kampányigazgatója rámutat arra is, a genderideológiát közvetítő kurzus olyan projektből valósul meg, amelyre az ELTE csaknem negyedmilliárd forintot kapott az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFI) a Nemzeti kiválósági programból.

Az egyetem A biztonságérzet összetevőinek megismerése; intervenciós eszköz- és programfejlesztés a társadalmi biztonság különböző szegmenseiben működő intézmények és aktorok számára című projektjének Kora gyermekkori szexuális abúzus megelőzése című alprojektje volt az, amelyben elrejtették a genderpropaganda tanainak népszerűsítését, azaz

a tanfolyam éppen azokból az adóforintokból valósul meg, melyeket az intézmény a gyermekek védelmének előmozdítására kapott.

Problémásnak tartjuk, hogy az NKFI Alap támogatásával az alaptörvénnyel és a gyermekek védelmével szembemenő, tudománytalan és a genderideológia által motivált, téves és a gyermekekre nézve káros információkat közvetítő kurzus valósulhatott meg– fogalmaz Schittl Eszter.

A kurzus pikantériája, hogy azt az az F. Lassú Zsuzsa vezeti, aki a Magyar Pszichológiai Társaság LMBT-szekciójának vezetője, bár ilyen irányú kutatásai nincsenek. (Arról, ő hogyan hárította el korábban a Mandiner kérdéseire adandó érdemi válaszadás lehetőségét, itt írtak korábban.)

Hallgat a sajtó, hallgat a dékán

A családvédő szervezetek kezdeményezését a liberális sajtó elhallgatta, a petíció bejelentésétől e cikk megjelenéséig a liberális lapok felületein nem jelent meg arról szóló cikk - hívja fel a figyelmet a Mandiner. Hallgatásba azonban nem csak ők burkolóznak:

egyelőre nem hajlandó reagálni a kurzust képzési kínálatába felvevő intézmény sem.

Az ügyben ugyanis természetesen megkeresték a képzésnek otthont adó kart is. Többek között azt kérdezték Márkus Évától, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar dékánjától, hogy miért tartották fontosnak ilyen képzés indítását a kar berkein belül, valamint azt is megkérdezték, a jövőben is folytatódik-e a botrányos hírű kurzus. A Mandiner kérdéseire csaknem két hét elteltével sem érkezett semmilyen válasz.  

Hasonlóan jártak a kezdeményezők is, akik személyes találkozó lehetőségét kérték Márkus Évától.

A dékán közvetlen munkatársai arra kérték a Védett Társadalom Alapítvány és a CitizenGO Magyarország vezetőit, hogy kérésüket elektronikus formában küldjék el a dékáni hivatalnak, arra hivatkozva, hogy Márkus Éva sem telefonon, sem személyesen nem elérhető, majd az ő levelüket ugyanúgy megválaszolatlanul hagyták, mint a Mandinerét. 

Az ELTE TÓK állami fenntartású egyetem karaként az adófizetők pénzéből működik.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció/forrása a Védett Társadalom Alapítvány

Címkék#elte#LMBTQ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!