5 tipp

2022.06.19. 16:30

Így őrizheti meg éberségét autóvezetés közben

Mivel a járművezetők többsége csak ritkán vezet igazán hosszú és egyhangú útszakaszon, nincs felkészülve a monotonitásra. Ha több órán keresztül kell ingerszegény útvonalon, például autópályán vezetnünk, egy idő után nehezebbé válik a koncentráció és elfáradunk.

Hoffer Zsolt rendőr alezredes, vezetéstechnikai oktató szerint az segíthet átlendülni ezeken a holtpontokon, ha tudatosan, ezt a faktort is figyelembe véve tervezzük meg az utazásunkat. Mit tehetünk tehát a monotonitás ellen?

1. Tervezzünk pihenőkkel!

Sokszor nem is érezzük, hogy pihenőre van szükségünk a vezetés során, utólag mégis hasznosnak ítéljük, hogy megálltunk. Iktassunk be a menetrendbe előre tervezett szüneteket: találjuk ki, hol tudunk majd megállni tankolni, enni és megmozgatni magunkat! A pihenő megtöri az egyhangúságot, felfrissülünk tőle.

2. Tornázzunk!

Ha nincs mód arra, hogy megálljunk, a lábainkon mégis érezzük a fáradtságot, akkor célszerű a lehetőséghez mérten megmozgatni magunkat. A derékvonalat és a felsőtestet a biztonsági öv fogja, ezért a fejünk tornáztatásával, kezeink lazításával tudunk a keringésünkön javítani. Huzamosabb idő után az ülés is okozhat zsibbadást, ilyenkor a bal láb mozgatása segít csillapítani a kellemetlen érzést.

3. Szellőztessünk!

A folyamatos szellőztetés fokozza az éberséget, a frissességet, így fontos szerepe van hosszabb vagy rövidebb út során. Figyeljünk arra, hogy ne csak a klímát használjuk, hanem időnként az ablakot is engedjük le!

4. Útitárssal utazzunk!

Hosszabb utazásra célszerű társasággal elindulni, ők segíthetnek a tájékozódásban, figyelhetnek a járművezető fáradtsági állapotára és kezdeményezhetik a pihenőket is.

5. Így kávézzunk!

Az éberségünk megőrzésében az ásványvíz és a kávé is remek szolgálatot tesz. A legjobb, ha megállunk egy-egy frissítőre, azonban előfordul, hogy erre nincs lehetőségünk. Az italokat ezért mindig tartsuk zárt pohárban, az italtartóban, illetve figyeljünk arra is, hogy iható hőmérsékletű és ne forró legyen az ital. Így nem arra kell fókuszálnunk, hogy kilötyög, leforrázzuk magunkat, vagy nem tudjuk hova tenni és elejtjük.

A fenti tanácsok segítik a biztonságos közlekedést, az íratlan szabályok közé tartoznak, ám ami a legfontosabb mind közül, az az, hogy ha fáradtak vagyunk, mindenképp álljunk meg akár hosszabb időre is, és ne veszélyeztessük a magunk vagy mások biztonságát – figyelmeztet közös közlekedésbiztonsági kampányában (#közlekedjbiztonságosan) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) és a Hungarian Police Rallye Team Kft.

Borítóképünk illusztráció, forrás: 123RF
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!