Túl sok a turista

2022.07.04. 08:34

Velencében januártól bevezetik a fizetős belépést a városba

Velence önkormányzata bevezeti az egyelőre nem kötelező előzetes foglalási rendszert a városba történő belépéshez, 2023. január 16-tól pedig ezt fizetőssé is teszi - jelentette be Simone Venturini idegenforgalmi tanácsos a Velencében pénteken tartott sajtótájékoztatón.

A foglalás kísérleti jelleggel indul: a nem Veneto tartományból érkezők a Venezia Unica honlapon jelezhetik előre, melyik napon kívánnak a városba belépni.
Az előzetes foglalás még nem számít kötelezőnek, de aki ezzel a lehetőséggel él, kedvezményekben részesül. Augusztustól ugyanis a városi tömegközlekedést képező vaporetto-hajók hetvenöt percig érvényes menetjegy ára 7,50 euróról 9,50-re emelkedik.
Aki azonban legalább egy hónappal korábban előre lefoglalja a városba történő belépést, és ezzel együtt megveszi a jegyet is, az egyszeri menetjegyen két eurót, a több napig érvényes jegyen öt eurót takaríthat meg. Az előre foglalók számára a városi parkolókban a harmincöt eurós napidíj is öt euróval kevesebb lesz.
2023. január 16-tól a belépés fizetőssé teszik azon turisták számára, akik egyetlen éjszakát sem töltenek a városban. A belépőárak három és tíz euró között mozoghatnak, a kijelölt naptól függően. A látogatottabb időszakokban, például hétvégeken vagy ünnepnapokon drágább lesz a belépés.
Simone Venturini közölte, hogy a belépéshez szükséges fizetési rendszert a következő hónapokban léptetik majd működésbe a városi portálon.  
Az internetről letölthető jegyeket többek között a  vasútállomásnál 2018-ban felállított beléptető kapuknál ellenőrzik majd.
Velence a pandémia két évében kiürült, de tavasztól ismét ellepték a turisták: volt olyan nap, amikor számuk megközelítette a 130 ezret.  
A július közepére eső Megváltó-ünnepén is korlátozni akarják az érkezők számát, legfeljebb hatvanezer embert engedve be.
Velence utcáin 360 térkamerát és negyven személyszámlálót állították fel a turisták számának, mozgásának ellenőrzésére.
Nem halaszthatjuk tovább a város fizetőssé tételét, elkerülhetetlenné vált a túlzott látogatói szám csökkentésére 

- mondta Simone Venturini a sajtótájékoztatón.

Borítókép: illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!