Aktív Magyarország

2021.11.20. 19:14

2030-ra a hazai kerékpárút-hálózat megközelíti a 15 ezer kilométert

Folyamatosan javítja a kerékpáros infrastruktúra feltételeit a településeken belül és azok között is az Innovációs és Technológiai Minisztérium, országszerte mintegy 850 kilométernyi kerékpárút kivitelezését és előkészítését támogatják 50 milliárd forinttal – közölte Mosóczi László, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Écsen, ahol átadták a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárutat.

Pannonhalma, 2021. november 20. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelõs kormánybiztos (j) kerékpározik a Gyõr és Pannonhalma közötti kerékpárúton az átadóünnepség napján Pannonhalma határában 2021. november 20-án. A Modern városok program részeként, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával épült meg a kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból. MTI/Krizsán Csaba

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

A Modern városok program részeként, a tárca támogatásával épült meg a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból – ismertette az államtitkár.

Kitért arra is, hogy teljes hosszában megújítják a balatoni bringakört, valamint kiépítik a kerékpáros összeköttetést a főváros és a Balaton között. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy

Magyarország Európa harmadik legjelentősebb kerékpáros nemzete, az elmúlt évtizedben sokat tett a kormány azért, hogy a korábban jellemzően szigetszerű fejlesztéseket hálózatba kapcsolják.

Példaként említette, hogy Győr-Moson-Sopron megye és a Balaton térségének kerékpáros kapcsolatát jelentősen javította, hogy tavaly kijelölték az ajánlott túraútvonalat Pannonhalma és Balatonfüred között.

Kiemelte azt is, hogy

a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint ezer kilométer kerékpárút karbantartási feladatait vette át az önkormányzatoktól, nagyobb szerepet vállalva a kerékpáros úthálózat fejlesztésében.

A szervezet turisztikai útvonalat jelölt ki Fertődtől Keszthelyig, a Fertő tavat megkerülő kerékpáros útvonal részét képező, Fertőd és az országhatár közötti kerékpárutat felújította, ezen túl a Fertő tó körüli kerékpárút egy hazai szakaszán tesztelik majd a világító burkolati elemeket – sorolta. Hozzátette, hogy a festéssel a tervek szerint még az idén végez a kivitelező.

Mosóczi László kitért arra is, hogy a Sopron-Fertőd turisztikai fejlesztési térség területén növelik a kerékpáros-barát szolgáltatásokat, és élénkítik a kerékpáros turizmust. Már megújult a Sopron és Fertőrákos közötti kerékpárút, Sopron és Harka között pedig kerékpározható erdei utat építenek ki – mondta.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond az ünnepségen
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Az államtitkár kiemelte, hogy jelentős megyei beruházásnak számít a Dunakiliti és a szlovákiai Doborgaz (Dobrohost) közötti gyalogos és kerékpáros Duna-híd, amely a tervek szerint 2023-ban készül el. A beruházás további részeként megépül a Dunakilitit Mosonmagyaróvárral és Jánossomorjával összekötő kerékpárút is – jelezte.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte:

a kormány célja az, hogy Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon.

Felidézte, hogy 2010 óta 1700 kilométer kerékpárút épült, az idén pedig több mint 250 kilométert adtak át. A kormány négymilliárd forintot biztosít arra, hogy a következő ciklus fejlesztéseit megtervezzék annak érdekében, hogy az utak építése gyorsabb legyen – tette hozzá.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadóünnepségen
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Kara Ákos, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a Győr és Pannonhalma közötti kerékpárút megépítését azért kezdeményezte, mert azon túl, hogy erősíti a turizmust, kielégíti a helyieknek azt az igényét is, hogy biztonságosan kerékpározhatnak helyben és a települések között.

A kerékpárút Győr és Pannonhalma között érinti Nyúl és Écs települést, az építés során lakossági javallatot is alkalmaztak – fűzte hozzá.

Vasúton áthaladó szakasz a Győr és Pannonhalma közötti kerékpárúton az átadóünnepség napján Pannonhalma határában 2021. november 20-án
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

A képviselő kiemelte, hogy a térséget érintő jövőbeli kerékpáros fejlesztések közé tartozik a Győr és Komárom közötti összeköttetés kiépítése, a Ménfőcsanak, Tényő és Sokorópátka közötti kerékpárút megépítése, valamint a Győr és Győrújbarát közötti kerékpárút megvalósítása.

Gréz Tibor, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. projektiroda-vezetője elmondta, hogy a kerékpárút két helyen is keresztezi a veszprémi vasútvonalat, az átkelési pontokon fény- és félsorompót telepítettek. Három hidat építettek, hat pihenőhelyet alakítottak ki és 270 facsemetét ültettek el.

Borítókép: Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos (j) kerékpározik a Győr és Pannonhalma közötti kerékpárúton az átadóünnepség napján Pannonhalma határában 2021. november 20-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!