nagyszabású ásatások

2018.06.02. 09:00

A kínai civilizáció története ötezer évre nyúlik vissza

A tudósok közel nyolc éve kezdték kutatásukat a társadalom eredetének és korai fejlődésének átfogó vizsgálatával.

Forrás: Shutterstock

A kutatók egy civilizált társadalom alkonyának jelei – például társadalmi munkamegosztás, rétegződés – után kutatva végeztek több éven át nagyszabású ásatásokat a kelet-kínai Csöcsiang tartománybeli ősi Liangcsu városában, az észak-kínai Sanhszi tartománybeli Taosze régészeti lelőhelyen, az északnyugat-kínai Senhszi tartománybeli Simao lelőhelyen, valamint a közép-kínai Honan tartománybeli Erlitou lelőhelyen.

A kínai Kulturális Örökségek Állami Hivatala (SACH) szerint a 2001-ben kezdődött nagyszabású vizsgálat negyedik fázisa 2016-ban ért véget.

Liangcsunál nagyjából ötezer éves romokat tártak fel a régészek: egy csaknem hárommillió négyzetméteren elterülő belvárosi részt, valamint egy nagyobb külvárosi területet. A Taosze és Simao lelőhelyeken 2,8 millió és 4 millió négyzetméter közötti városok maradványaira bukkantak a régészek, akik négyezer évre becsülik a romok korát. Ezekben az ősi városokban egyértelműen látszódnak a társadalmi rétegződés jelei az épületeken és a sírokon.

„Ezek a társadalmak nagy valószínűséggel államként működtek” – mondta Vang Vej, a projekt egyik résztvevője. „Ezért úgy véljük, hogy abban a régióban, ahol ezek az államok elhelyezkedtek, egy kezdetleges civilizáció kezdett kibontakozni” – tette hozzá a szakember.

A kutatók szerint a civilizáció első jelei nagyjából 5800 évvel ezelőtt jelentek meg a Sárga-folyó térségében, a Jangce középső és alsó szakaszánál, valamint az északkelet-kínai Liao folyó mentén, majd 5300 évvel ezelőtt Kína több régiójában is megjelentek.

Nagyjából 3800 évvel ezelőtt pedig egy jóval érettebb civilizáció kezdett kibontakozni a Sárga-folyó alsó szakaszánál, majd vált a kínai civilizáció bölcsőjévé, már a kezdetektől fogva jelentős kulturális hatást gyakorolva a környező területekre.

„A kínai civilizáció eredetéről és korai történetéről nincsenek közvetlen írásos feljegyzések. Most azonban végre teljes képet adhatunk a történelem ezen szakaszáról” – mondta a kutatás egy másik résztvevője.

A munkálatokat a Kínai Társadalomtudományi Akadémia, valamint a Pekingi Egyetem régészeti intézeteinek munkatársai vezették. A projektben csaknem hetven kutatóintézet és egyetem szakemberei vettek részt.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!